Miért jobb szinglinek lenni, mint beleugrani egy pánikkapcsolatba?
Nagy gond, ha a párválasztás életfeladattá, nyomasztó gonddá válik az életünkben.
Amikor szingliként megunjuk, hogy mindenki azzal nyaggat minket, hogy mikor találunk végre valakit, akkor ingerülten vágjuk a másik szemébe, hogy inkább vagyunk egyedül boldogok, mint szenvedünk egy rossz kapcsolatban.
Ebben igazunk is van, úgyhogy ne hagyjuk, hogy a társadalom, politikai nyomás annyira ránk telepedjen, hogy már életfeladatként fogjuk fel a párválasztást, vagy egy nyomasztó problémaként gondoljunk arra!
Szinglinek lenni mindig jobb, mint túl nagy áldozatot hozni egy kapcsolatért, beérni kevesebbel, mint azt a boldogságunk elvárná, éveket leélni egy nem megfelelő pár mellett. A következő pontok is azt bizonyítják, hogy miért jobb ellenállni a kényszernek, és egy pánikkapcsolatnak.
Rossz kapcsolatban nem, szingliként lehet harmóniában élni: Biztos, hogy ismerjük azt a játékot, aminek az a célja, hogy elfoglaljunk egy széket. Ilyenkor csak az a lényeg, hogy leüljünk még akkor is, ha a szék csupa szálka, és bármikor összeroskadhat alattunk.
A tudósok szerint az is ilyen, amikor görcsösen akarunk egy párt, ugyanis az, aki fél a magánytól, hajlamos csökkenteni a partnerével szembeni elvárásokat. Ha pedig a túl sok kompromisszum miatt, érzelmileg, fizikailag nem kielégítő a kapcsolat, akkor nagyon nehéz harmóniában, boldogan élni.
A kutatások szerint nem is élnek abban az emberek. Azok, akik a szingliségtől való félelem miatt mennek bele egy kapcsolatba vagy emiatt nem képesek kilépni egyből, azok boldogtalanok, magányosak és depressziósak lehetnek, ami nem meglepő, hiszen még lehet valaki magányos attól, hogy párkapcsolatban él.
Az egyedüllét rengeteg dologra megtanít: Nagyon sokan nem bírják elviselni a magányt, ők annyira gyötrődnek, hogy inkább lehorgonyoznak valaki mellett, csak ne legyenek egyedül. Pedig az egyedüllétnek rengeteg előnye van, például növeli a koncentrációs képességet, a produktivitást, segít az önismeretben, az elmélyülésben, abban, hogy tisztábban lássuk önmagunkat, a másokkal való viszonyunkat, a saját élethelyzetünket.
Annak, aki párkapcsolatban él, és családja van, csak nagyon ritkán adatik meg, hogy egyedül legyen. A szinglik viszont bármikor kiélvezhetik a magány előnyeit.
Hiába rossz, ha beleugrott, könnyen benne is marad: Fontos megjegyezni azt is, hogy nem vagyunk valami racionálisak a döntéshozatalban. A pszichológusok régóta megállapították, hogy mennyire szeretjük kerülni a veszteséget. Nehezen adjuk fel például azokat a dolgokat, amibe már sok időt, energiát fektettünk, még akkor sem, ha már felesleges ragaszkodni hozzájuk.
Emellett inkább a biztonságot választjuk, mint a rizikós döntéseket. Amikor egy kapcsolat kezdetéről, sorsáról döntünk, akkor sem feledkezhetünk meg erről a hajlamról. Jobban járunk, ha egy kicsit kívülről, objektíven vizsgáljuk a viszonyt, és átgondoljuk, hogy megéri-e harcolni egy rossz kapcsolatért, vagy nem lenne-e jobb még várni pár évet egy olyan valakire, akivel tényleg boldogok lehetünk.
Szingliként több időnk jut mindenre: Amikor az ember átlendült a pánikponton, akkor a szinglilét nyomasztó teherré tud válni, főleg azért, mert nagyon sok előítélet él a szinglikkel szemben. Ilyen például, hogy rosszul alkalmazkodnak, vagy önzőek. Ez azonban a tudósok szerint nem így van.
A kutatásokból kiderült, hogy az egyedülálló felnőttekre jobban számíthatnak a barátok, családtagok, idősödő szülők, mint a családos társaikra. Ennek oka az, hogy nekik egyszerűen több idejük és nagyobb igényük van a szoros szociális kapcsolatok ápolására.
Az egyedülállók sokkal több időt tudnak fordítani mindenre, így nagyobb társasági életet élnek, kevesebb időt fordítanak házimunkára, többet foglalkoznak önmagukkal, az egészségükkel, a személyes fejlődésükkel, és több lehetőségük van arra, hogy megvalósítsák a terveiket, mint a családos embereknek.
Mindennek nagyon sok előnye van, és amikor a most még szingli rátalál a párjára, akkor kevésbé fog tőle függeni. A stabilitás, az önállóság, a függetlenség egy egészséges kapcsolat alapját fogja képezni, és a szerelem is hosszabb távon megmarad.
Van, hogy egyáltalán nem kell kapcsolat: Hiába folyik a csapból is az, hogy párt kell találni, és családot kell alapítani, mi ne dőljünk be ennek a propagandaszövegnek, ugyanis vannak emberek, akiknek sokkal jobb egyedül.
Bella DePaulo, szociálpszichológus szerint vannak olyanok, akik veleszületetten, személyiségükből fakadóan lélekben szinglik. Igaz, az ilyen embertársaink sem maradnak mindig egyedül, és ők sem választják feltétlenül a személyiségükhöz közel álló szinglilétet, hanem inkább házasodnak, családot alapítanak, ám mindig érzik, hogy ez az életforma nem nekik való.
Amennyiben érezzük, hogy lélekben inkább egyedül élnénk, akkor ne engedjünk a társadalmi és kulturális nyomásnak, hanem próbáljuk megértetni a környezetünkkel, hogy fogadják el, mi egyedül vagyunk boldogok. Muszáj így tennünk, mert csak agy érezhetjük jól magunkat a bőrünkben!
(Forrás: divany.hu)
Amikor szingliként megunjuk, hogy mindenki azzal nyaggat minket, hogy mikor találunk végre valakit, akkor ingerülten vágjuk a másik szemébe, hogy inkább vagyunk egyedül boldogok, mint szenvedünk egy rossz kapcsolatban.Ebben igazunk is van, úgyhogy ne hagyjuk, hogy a társadalom, politikai nyomás annyira ránk telepedjen, hogy már életfeladatként fogjuk fel a párválasztást, vagy egy nyomasztó problémaként gondoljunk arra!
Szinglinek lenni mindig jobb, mint túl nagy áldozatot hozni egy kapcsolatért, beérni kevesebbel, mint azt a boldogságunk elvárná, éveket leélni egy nem megfelelő pár mellett. A következő pontok is azt bizonyítják, hogy miért jobb ellenállni a kényszernek, és egy pánikkapcsolatnak.
Rossz kapcsolatban nem, szingliként lehet harmóniában élni: Biztos, hogy ismerjük azt a játékot, aminek az a célja, hogy elfoglaljunk egy széket. Ilyenkor csak az a lényeg, hogy leüljünk még akkor is, ha a szék csupa szálka, és bármikor összeroskadhat alattunk.
A tudósok szerint az is ilyen, amikor görcsösen akarunk egy párt, ugyanis az, aki fél a magánytól, hajlamos csökkenteni a partnerével szembeni elvárásokat. Ha pedig a túl sok kompromisszum miatt, érzelmileg, fizikailag nem kielégítő a kapcsolat, akkor nagyon nehéz harmóniában, boldogan élni.
A kutatások szerint nem is élnek abban az emberek. Azok, akik a szingliségtől való félelem miatt mennek bele egy kapcsolatba vagy emiatt nem képesek kilépni egyből, azok boldogtalanok, magányosak és depressziósak lehetnek, ami nem meglepő, hiszen még lehet valaki magányos attól, hogy párkapcsolatban él.
Az egyedüllét rengeteg dologra megtanít: Nagyon sokan nem bírják elviselni a magányt, ők annyira gyötrődnek, hogy inkább lehorgonyoznak valaki mellett, csak ne legyenek egyedül. Pedig az egyedüllétnek rengeteg előnye van, például növeli a koncentrációs képességet, a produktivitást, segít az önismeretben, az elmélyülésben, abban, hogy tisztábban lássuk önmagunkat, a másokkal való viszonyunkat, a saját élethelyzetünket.Annak, aki párkapcsolatban él, és családja van, csak nagyon ritkán adatik meg, hogy egyedül legyen. A szinglik viszont bármikor kiélvezhetik a magány előnyeit.
Hiába rossz, ha beleugrott, könnyen benne is marad: Fontos megjegyezni azt is, hogy nem vagyunk valami racionálisak a döntéshozatalban. A pszichológusok régóta megállapították, hogy mennyire szeretjük kerülni a veszteséget. Nehezen adjuk fel például azokat a dolgokat, amibe már sok időt, energiát fektettünk, még akkor sem, ha már felesleges ragaszkodni hozzájuk.
Emellett inkább a biztonságot választjuk, mint a rizikós döntéseket. Amikor egy kapcsolat kezdetéről, sorsáról döntünk, akkor sem feledkezhetünk meg erről a hajlamról. Jobban járunk, ha egy kicsit kívülről, objektíven vizsgáljuk a viszonyt, és átgondoljuk, hogy megéri-e harcolni egy rossz kapcsolatért, vagy nem lenne-e jobb még várni pár évet egy olyan valakire, akivel tényleg boldogok lehetünk.
Szingliként több időnk jut mindenre: Amikor az ember átlendült a pánikponton, akkor a szinglilét nyomasztó teherré tud válni, főleg azért, mert nagyon sok előítélet él a szinglikkel szemben. Ilyen például, hogy rosszul alkalmazkodnak, vagy önzőek. Ez azonban a tudósok szerint nem így van.A kutatásokból kiderült, hogy az egyedülálló felnőttekre jobban számíthatnak a barátok, családtagok, idősödő szülők, mint a családos társaikra. Ennek oka az, hogy nekik egyszerűen több idejük és nagyobb igényük van a szoros szociális kapcsolatok ápolására.
Az egyedülállók sokkal több időt tudnak fordítani mindenre, így nagyobb társasági életet élnek, kevesebb időt fordítanak házimunkára, többet foglalkoznak önmagukkal, az egészségükkel, a személyes fejlődésükkel, és több lehetőségük van arra, hogy megvalósítsák a terveiket, mint a családos embereknek.
Mindennek nagyon sok előnye van, és amikor a most még szingli rátalál a párjára, akkor kevésbé fog tőle függeni. A stabilitás, az önállóság, a függetlenség egy egészséges kapcsolat alapját fogja képezni, és a szerelem is hosszabb távon megmarad.
Van, hogy egyáltalán nem kell kapcsolat: Hiába folyik a csapból is az, hogy párt kell találni, és családot kell alapítani, mi ne dőljünk be ennek a propagandaszövegnek, ugyanis vannak emberek, akiknek sokkal jobb egyedül.
Bella DePaulo, szociálpszichológus szerint vannak olyanok, akik veleszületetten, személyiségükből fakadóan lélekben szinglik. Igaz, az ilyen embertársaink sem maradnak mindig egyedül, és ők sem választják feltétlenül a személyiségükhöz közel álló szinglilétet, hanem inkább házasodnak, családot alapítanak, ám mindig érzik, hogy ez az életforma nem nekik való.
Amennyiben érezzük, hogy lélekben inkább egyedül élnénk, akkor ne engedjünk a társadalmi és kulturális nyomásnak, hanem próbáljuk megértetni a környezetünkkel, hogy fogadják el, mi egyedül vagyunk boldogok. Muszáj így tennünk, mert csak agy érezhetjük jól magunkat a bőrünkben!
(Forrás: divany.hu)
Hozzászólások