60 éve 6 : 3

Az évszázad mérkőzésének nevezett meccset 1953. november 25-én játszották a londoni Wembley arénában. A magyar "Aranycsapat" idegenben aratott elsöprő győzelmet a 90 éve veretlen angol nemzeti válogatott felett barátságos mérkőzésen.

6.3_3A legendás mérkőzésre Magyarországon minden évfordulón megemlékeznek. A 40. évforduló óta november 25-ét a Magyar Labdarúgó Szövetség a hazai labdarúgás napjaként ünnepli. A Magyar Pénzverő Rt. pedig az 50. jubileumra kétféle érmével emlékezett. A közszolgálati televízió pedig az egész meccset megtekintésre ajánlja. Egyik budapesti ház tűzfalára pedig az évforduló tiszteletére a győzelem témájával összefüggő monumentális festmény kerül.

A korszak a magyar sport aranykorában történt, hiszen előző évben, az 1952-es Helsinkiben rendezett nyári olimpián a magyar csapat minden idők legjobb eredményét érte el, 16 arannyal, amely a nemzetek versenyében a 3. helyet jelentette Magyarország számára. Az egyik aranyat a magyar labdarúgók hozták el.
[ads1]
A labdarúgás egyértelműen az első számú sportág volt az 1950-es évek elején, hatalmas állami és tömegtámogatással.jegy-6-3_96b_-1918-1347632854

A vasfüggöny és Európa politikai szétszakítottsága miatt az angol és a magyar csapat személyesen nemigen ismerhették egymást 1953-ban. Ahogy a magyarok, úgy a britek is igen büszkék, s büszkék voltak nemzeti válogatottjukra, s hazai pályán az angolok sima győzelmére számítottak. Az angol csapat jól játszott, nem ezért vesztették el a meccset, hanem azért, mert akkor és ott a magyarok verhetetlenek voltak. A magyarok nemcsak eredményesen, hanem szépen is játszottak ezen a meccsen.

A Daily Mirror lap Európa, sőt a világ legjobb csapatának nevezte a magyar válogatottat. A Szabad Nép - Magyarország akkori első számú, sőt bizonyos tekintetben egyetlen - napilapja - Puskás Ferenc köszönő szavait tette közzé, amelyben a korszak elvárásainak megfelelően a győzelmet az egész dolgozó magyar nép győzelmének nevezte. Köszönetet mondott a csapat nevében a pártnak és a kormánynak a felkészülése támogatásáért.

63(1)Az első gól rögtön az első percben született: Hidegkuti Nándor talált be az angol hálóba.

Akik a híres meccsen pályára léptek hatvan éve: Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai II. László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Hidegkuti három, Puskás kettő és Bozsik egy góllal járult hozzá a fényes sikerhez. A szövetségi kapitány Sebes Gusztáv volt.

A budapesti visszavágón is fölényes magyar győzelem született; 7 : 1-re nyertek a magyarok. A magyar csapat diadalmenete az 1954-es svájci világbajnokságig tartott, ahol nagy csatában 3 : 2-re a német válogatott meglepetés győzelmet aratott az esélyesebb magyar válogatott felett. Azóta ugyan kiderült, hogy a németek doppingoltak, hogy győzelmük nem volt igazságos, de az eredményeken ez utólag mit sem változtat.

www.cultura.hu

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com