Allardyce az átigazolási szabályok kijátszásában ígért segítséget ál-üzletembereknek

Az angol labdarúgó szövetség (FA) átigazolási szabályainak kijátszására adott tanácsokat magukat üzletembereknek kiadó újságíróknak Sam Allardyce, az angol válogatott szövetségi kapitánya.

Az ügyet a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap tárta fel kedden kezdődött cikksorozatában. A bevezető cikk szerint a sorozatból a következő napokban fény derül "az egész brit labdarúgás" megvesztegetési és korrupciós ügyeire.

Sam Allardyce

A keddi első cikk szerint Allardyce arra is felhasználta pozícióját, hogy egy 400 ezer fontos (150 millió forintos) ügyletben közbenjárjon, de ennek részleteire a lap egyelőre nem tért ki.

A Telegraph szerint ugyanakkor az angol szakvezető - aki júliusban vette át a tisztséget Roy Hodgsontól - az általa üzletembereknek hitt tényfeltáró riportereknek tanácsokat adott arra, hogy miként kerülhetik meg az FA átigazolási szabályzatának azt a pontját, amely 2008 óta tiltja az egyes játékosok "birtoklásának" megosztását harmadik, külső partnercéggel.
Allardyce a beszélgetésekről készült hangfelvétel tanúsága szerint azt mondta, hogy ennek a tilalomnak a megkerülése "nem probléma", és ő személyesen ismer olyan ügynököket, akik "állandóan ezt csinálják".

"Ebben van a nagy pénz" - teszi hozzá az angol válogatott menedzsere.
A The Daily Telegraph ezzel összefüggésben kiemeli, hogy az angol első osztály, a Premier League klubjai az idén nyáron rekordösszeget, 1,17 milliárd fontot (csaknem 420 milliárd forintot) költöttek játékosigazolásokra.

Allardyce mindemellett sértő megjegyzéseket tesz Hodgsonra, kigúnyolja elődje beszédhibáját, és kijelenti róla, hogy "személyisége alkalmatlanná tette őt a nyilvános megszólalásra".
Az angol válogatott játékosairól pedig azt mondja, hogy azért teljesítenek rosszul a nemzetközi viadalokon, mert "lélektani korlátaik vannak", és ezzel "nem tudnak megbirkózni".

Allardyce - aki évente 3 millió fontos javadalmazást kap az FA-től - mindemellett kijelenti azt is, hogy az FA "hülye módon" végezte el a londoni Wembley stadion felújítását.

Az FA kedden csak annyit közölt, hogy vizsgálatot indított az ügyben.

Nem Allardyce az első angol szövetségi kapitány, aki hasonló csapdába sétál bele.

Tíz éve, 2006-ban az akkori szakvezetőnek, a svéd Sven-Göran Erikssonnak az egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, az azóta megszűnt News of the World állított hasonló kelepcét.

A lap "arab sejknek" álcázott riportere annak idején Dubajba utaztatta és a világ egyetlen hétcsillagos szállodájában, a tengerre épült Burdzs el-Arabban szállásolta el Erikssont, aki az ott megejtett "üzleti" vacsorán - amelyen csak az elfogyasztott két üveg bor 900 fontba (330 ezer forintba) került - maga vetette fel, hogy az álsejk megvásárolhatná az Aston Villa csapatát 25 millió fontért.

Eriksson, akinek akkor még két éve lett volna hátra a szövetségi kapitányi tisztségben, egyenes utalást tett arra is, hogy a szezon után maga vállalná el az Aston Villa menedzserségét, legalább annyiért - vagyis évi nettó ötmillió fontért -, amennyit tudomása szerint José Mourinho, a Chelsea akkori szakvezetője kapott. Eriksson azt is megígérte, hogy az Aston Villához csábítja David Beckhamet, aki akkoriban a Real Madridban játszott.

Eriksson és az FA a 2006-os világbajnokság után szerződést bontott, bár mindkét fél tagadta, hogy ennek köze lett volna ehhez az ügyhöz.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com