Elfogadta a beszámolókat a közgyűlés, stabil a bizottság pénzügyi helyzete

A 2015-ös szakmai beszámolót, a könyvvizsgálói, illetve felügyelő bizottsági jelentést, valamint a 2018-as pjongcsangi téli olimpia felkészülés irányelveit és az idei, lillehammeri téli ifjúsági játékokról készült beszámolót is egyhangúlag elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése csütörtökön.

Elhangzott, hogy a MOB vagyoni és pénzügyi helyzete stabil, eszközeinek és forrásainak 2015-ös mérlegösszege 4,457 284 milliárd forint, az alaptevékenységéből származó mérleg szerinti eredménye 45 632 000, a vállalkozási tevékenységből származó eredménye pedig 9 101 000 forint volt.

mob

A 10 órára összehívott közgyűlés nem volt határozatképes, így Borkai Zsolt elnök egy órával későbbre újra összehívta, s akkor már létszámtól függetlenül tudott döntéseket hozni a tagság. A hivatalos részen 82 MOB-tag volt jelen.

Borkai Zsolt az első napirendi pont előtt jelezte: a következő alkalommal elő fogja terjeszteni, hogy aki kétszer egymás után nem jelenik meg közgyűlésen, az automatikusan elveszti tagságát.

A határozathozatalok után elhangzott, hogy a riói olimpiai csapat ünnepélyes fogadalomtétele július 7-én lesz a Művészetek Palotájában.

A közgyűlés hivatalos része előtt köszöntötte a megjelenteket Valter Pecly Moreira, Brazília budapesti nagykövete.

"Az egész világ tisztában van a magyar olimpiai csapat fontosságával, teljesítményével" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon jelentős múltra tekint vissza az olimpiai hagyomány, egyúttal emlékeztetett rá, hogy legutóbb, Londonban kilencedik volt az éremtáblán a magyar csapat.

"Ez mutatja a kemény munkát, az elkötelezettséget, amely minden magyar sportolót jellemez" - hangsúlyozta.
A nagykövet szerint a riói olimpiai létesítmények készültsége 98 százalékos. A helyszíneket az állami és a magánszféra együttműködésében, PPP-konstrukciókban alakították ki, és a tervezés, építkezés során kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem és az utóhasznosítás.

"Mostanra új szakaszba léptek az előkészületek, a szervezőbizottság vette át a terepet" - mondta Valter Pecly Moreira. - "A brazil kormány, a szervezőbizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy garantálja a sportolók, delegációk és az érkező szurkolók biztonságát. Rio készen áll az önök fogadására" - szögezte le, s megemlítette, hogy 85 ezer hivatalos személy ügyel majd a biztonságra.

A nagykövet végezetül "ajándékkal" lepte meg a közgyűlést. Arra kérte a jelenlévőket, hogy képzeljék el: jövő év szeptemberében vannak, Limában, s egy hasonló teremben a ceremóniamester egy olyan borítékot tart a kezében, mint most ő, amely a 2024-es olimpia rendezőjének a nevét tartalmazza. Kivár egy kicsit, felbontja - mint ahogy ő is tette -, majd megmutatja a benne lévő lapot, amelyen Budapest neve olvasható.

Ugyancsak a hivatalos közgyűlés előtt emlékeztek meg a MOB-tagok az olimpiai család közelmúltban elhunyt nagyjairól, így Szarka Zoltán olimpiai bajnok labdarúgóról, Paragi Ferenc korábbi világcsúcstartó gerelyhajítóról, Ordina Tibor sokszoros magyar bajnok, olimpikon atlétáról, Ferjáncz Attila örökös magyar bajnok, Eb-harmadik raliversenyzőről, Killik László kosárlabda mesteredzőről, Kaposvári Zsolt vívóról, nemzetközi bíróról, Kuszbel Ferencről, a BSE volt elnökéről.

Ugyancsak az első etapban adták át a MOB Nők a sportban életműdíját Kiss Lenke olimpiai negyedik, magyar bajnok, kupagyőztes kosárlabdázónak, aki márciusban nem tudott ott lenni a hagyományos ünnepségen.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com