2018-tól bevezetik a glóriát a Forma-1-be

A versenyzők érdekvédelmi szövetsége (GPDA) támogatja a fejvédő alkalmazását.A Brit Nagydíj szabadedzésén próbálhatta ki Sebastian Vettel a pajzsot, azt a fejvédelmi eszközt, amit a glória (halo) helyett fejlesztettek ki, ám a Ferrari német pilótája gyorsan leszereltette az autójáról a fejlesztést, ami nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

A pajzs tehát megbukott, de a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mindenképpen szeretne valamit bevezetni 2018-ban, hogy a pilóták nagyobb védelem alatt harcolhassanak a világbajnoki pontokért.

Az FIA azt követően döntött úgy, hogy nagyobb fejvédelemre van szükség, hogy 2014-ben Jules Bianchi szörnyű balesetet szenvedett a Japán Nagydíjon, majd 2015. július 17-én belehalt a sérüléseibe.

A fejvédelem ügyében tegnap újabb fordulat következett be, ugyanis az FIA úgy döntött, hogy 2018-tól bevezetik a glóriát, annak ellenére, hogy a csapatok többsége (10-ből 9) az eszköz ellen szavazott.

A Forma-1 világát, ahogy arra számítani lehetett, megosztja a döntés. A szurkolók egyik tábora továbbra is csúnyának tartja a fejvédőt, amivel kapcsolatban a szakértőknek és a csapatvezetőknek is vannak aggályai, például az, hogy kevés teszten esett át az eszköz, ami nem biztos, hogy növeli a biztonságot.

Az FIA azonban kitart amellett, hogy jelenleg a glória a legbiztonságosabb megoldás, de abból sem engednek, hogy 2018-ban be akarnak vezetni valamilyen fejvédelmet. Habár az eszköz a versenyzőket is megosztja, mégis Alexander Wurz, a GPDA elnöke nemrég kijelentette, hogy a szervezet támogatja a glória bevezetését.Wurz véleményének ellentmond az egyik igazgató, Romain Grosjean hétvégi kijelentése, amiben a Haas pilótája leszögezte, hogy hallani sem akar a fejvédő debütálásáról, ám a Forma-1 korábbi versenyzője elkötelezettnek hangzik.

Ami a fejvédő bevezetését illeti, már többször elmondtuk, hogy tiszteletben tartjuk és támogatjuk az FIA-t abban, hogy biztonságosabbá tegye a versenyzést. Az elmúlt évtizedekben nőtt a sebesség, javultak a köridők, ez pedig csak úgy jöhetett létre, hogy közben a biztonság is javult. Ugyanebben az időszakban a Forma-1 népszerűsége is nőni kezdett.

A Forma-1 remek példája annak, hogy hogyan kell úgy javítani a biztonságon, hogy közben ne csökkenjen a teljesítmény. Lehet, hogy a glória nem a legszebb megoldás, de a pilóták olyan keményen fogják nyomni a gázt, ahogy csak tudják, annak érdekében, hogy növeljék a sportág népszerűségét” – fejtette ki Wurz.

Állítólag az FIA azért is sürgeti a fejvédelmi eszközök bármelyikének bevezetését, mert abban az esetben, ha ne adj isten, valamelyik versenyző olyan súlyos, vagy halálos balesetet szenvedne, amit a fejvédővel meg lehetett volna akadályozni, akkor annak jogi következményei is lehetnek.

A glória bevezetésének egyik következménye az lesz, hogy az autók tömege ismét nő, ezért a GPDA azt szeretné, hogy a szövetség ne büntesse igazságtalanul a nehezebb, vagy magasabb versenyzőket, akik emiatt hátrányba kerülnek a többi pilótával szemben.

A pilóták szervezete egyébként a közelmúltban befejezte a további vitát a fejvédővel kapcsolatban, tehát a döntés az FIA kezében van.

Ilyen lenne a Forma-1, ha a glórián keresztül néznénk. Az utolsó kép nem vicces, hanem megrázó és elgondolkodtató. (Forrás: formula.hu, m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com