A Forma-1-nek ki kellene használnia a modern technológiát

Martin Sorrell szerint az autóversenyzés királykategóriájának ideje lenne kihasználnia a remek lehetőségeket.sorrellAz elmúlt években komoly fejlődésen esett át a technológia, amivel több sportágnak sikerült lépést tartania, illetve két éve megjelent egy olyan autóverseny, mint a Formula E, ami nagy részt a közösségi médiára épül, ráadásul az autóipar jövőjét vetíti elő.

Ennek a ténynek a fényében nem meglepő, hogy egyre több autógyártó dönt úgy, hogy csapatot indít a szériában, ahol rengeteg egykori Forma-1-es pilótának szurkolhatunk, illetve szavazhatunk rájuk.

A világ és a fogyasztói igények folyamatosan változnak, ehhez pedig alkalmazkodni kell, ha egy sportág meg akarja tartani a nézőket, ám a Forma-1 nagyon csúnyán lemaradt, hiszen még az olyan mindenki által használt lehetőségeket, mint a Facebook, Twitter, Instagram is csak a közelmúltban fedezte fel a kategória.

A Forma-1-et éppen ezért sok kritika érte az elmúlt időben, hiszen nem aknázzák ki megfelelően a közösségi média nyújtotta lehetőségeket, a televíziós közvetítések idejétmúltak, a digitális platformokat pedig egyáltalán nem használják ki, pedig mindezzel új szurkolókat szerezhetnének.

A száguldó cirkusznak szüksége lenne új nézőkre, főleg fiatalokra, ugyanis az elmúlt években folyamatosan csökkent az érdeklődés a Forma-1 iránt, aminek elsősorban a fiatalabb generációt kellene valahogy elérnie, ám ehhez elengedhetetlen a modern technológia felhasználása.

Habár a Forma-1 kissé alkalmazkodott a fogyasztói igényekhez, az mégis kevés, hiszen Bernie Ecclestone, a Forma–1 Menedzsmentet (FOM) vezetője túlságosan óvatosan kezeli a témát, ami valójában nem meglepő, ha a brit milliárdos korát nézzük.

Martin Sorrell, akit sokan már Ecclestone utódjaként emlegetnek, sokkal jobban kezeli a témát. A FOM igazgatóságágának tagja elmondta, hogy szerinte ideje újragondolni néhány irányelvet azok közül, amelyekhez Ecclestone ennyire mereven ragaszkodik.

Sorrell például úgy gondolja, hogy a Forma-1-ben komoly jövője lenne a „virtuális valóság szemüveghez” hasonló technológiának, amit Ridley Scott Mentőexpedíció című filmjével kapcsolatban ismert meg.f11Sorrell elmondta, hogy a technológia lehetővé tette, hogy a néző úgy érezze, mintha kilépett volna egy űrhajóból a Mars felszínére. Hozzátette, hogy biztos benne, hogy a filmhez használt kiegészítő sokat fog javulni a következő években, ezért izgalmas belegondolni, hogy milyen lehetőségek vannak benne. Sorrell komolyan hisz abban, hogy a virtuális valóságnak nagy jövője van, és tíz év múlva hihetetlen szintre fog fejlődni.

A Forma-1 irányítóit azonban nemcsak azért bírálják, mert nem tartanak lépést a modern technológiával, hanem azért is, mert néhány országban fizetős csatornáknak adják el a közvetítés jogát, amivel megint csak nézőket veszít a sportág.

Sorell ezzel kapcsolatban elismeri, hogy ez a gyakorlat rossz hatással van a nézettségre, de ugyanakkor úgy véli, hogy ezzel „jobb lett a termék, ami eljut a fogyasztókhoz”, ám az illetékeseknek nem szabad elfeledkezniük arról, hogy „alternatív módszerekkel is lehetne bevételhez jutni”.

Sorrell szerint több modellt kellene figyelembe venni ahhoz, hogy növeljék az érdeklődést a Forma-1 iránt. Példaként hozta fel az ingyenes Rolling Stones koncertet, amire másfél millió ember volt kíváncsi. Sorell rámutatott, hogy a Forma-1 irányításának használnia kell a fantáziáját, ha fokozni akarják az érdeklődést, illetve több bevételre szeretnének szert tenni. A világ változik, ezt pedig a Forma-1-en belül egyre többen ismerik fel.

Az igazgatótanács tagja arról is beszélt, hogy a társaival szeretnék, ha a sportág versenyképesebb lenne, a versenyek pedig kiegyenlítettebbek, izgalmasabbak lennének, ez pedig csak akkor lehetséges, ha az eredmények változatosak.

Ez több autóverseny esetében már megvan, ám a Forma-1-ben már három éve a Mercedes dominál, előtte pedig a Red Bull volt az első hely állandó bérlője, ha pedig mindig ugyanaz nyer, akkor az emberek lelkesedése csökken, ami azért baj, mert a Forma-1-nek szórakoztatnia kellene.ecclestone-and-f1-teams-enjoyed-pay-raise-in-2010-33839_1Habár Sorrell több ponton haladóbb szellemiséget képvisel, mint Ecclestone, mégis a szakértő több kérdésben is egyetért a FOM vezetőjével. Sorrell például úgy gondolja, hogy a Forma-1-nek új piacokon kellene terjeszkednie. A sportágnak több amerikai futamra lenne szüksége, de Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában is vannak olyan helyszínek, ahova érdemes lenne elvinni a száguldó cirkuszt.

Sorrell azzal zárta a gondolatait, hogy lehet javítani a sportágon, de most jól mennek a dolgok, hiszen Monacóban sokan optimistán beszéltek a Forma-1-ről, aminek oka az, hogy több a verseny, és úgy néz ki, hogy a Red Bull is megérkezett azok közé, akik az első helyért küzdenek a versenyeken.

Az, hogy a Red Bull feltámadása tiszavirág életű-e, a Ferrari magához tér-e, Hamilton pedig visszatér-e a folyamatos győzelemhez kiderül a most hétvégi Kanadai Nagydíjon, amit a magyar nézők kivételesen nem az M4 sportcsatornán, hanem a Duna tévén követhetnek figyelemmel, ahogy majd a jövő heti Európai Nagydíjat is, amit egy vadonatúj pályán, Bakuban rendeznek meg.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com