Vettel-Webber eset: hol az igazság?

Sebastian Vettel múlt hétvégi, a csapatutasítás figyelmen kívül hagyása során megszerzett 27. győzelme megosztja az F1-es társadalmat.

A március 24-i Maláj Nagydíj dobogóján három ideges pilóta állt: a Red Bull versenyzői, Sebastian Vettel és Mark Webber, és a mercedeses Lewis Hamilton. Az utolsó kerékcseréket követően, nagyjából 15 körrel a leintés előtt Webber volt előrébb. A csapat állítólag leszögezte: az utolsó kiállások után a Multi 21 utasítás lép érvénybe, azaz a két csapattárs nem előzheti meg egymást, és tessék szépen behozni a két autót épségben. A pódiumceremónia előtt Webber éppen ezt vetette Vettel szemére: "Multi 21, Seb. Multi 21."

[video width="600" ][/video]

Red Bullok csatája Malajziában (c) FOM Red Bullok csatája Malajziában (c) FOM

A Forma-1 csapatsport.

A közlemények szerint Webber lecsavarta a motort, hogy az utasításnak és megbeszélésnek megfelelően üzemanyagot spóroljon és kímélje a gumikat, és Vettelnek ugyanez lett volna a feladata, de ő inkább mindent föltekert a maximumra, és két és fél kör után, ádáz csatában megelőzte csapattársát. Vettel utólag ugyan elnézést kért Webbertől és a csapattól, de ez nem sokat ért. "Horner hülyeségnek titulálta a Webber elleni meccsét, maga Vettel pedig bocsánatot kért csapattársától. ('Bocs, véletlenül megelőztelek, igazából nem tudom miért...' - mentegetőzött Vettel. Kicsit olyan, mint azt mondani, 'Bocsánat, véletlenül elkaptam a barátnődet/feleségedet'. Erre azért a legritkább esetben az a válasz, hogy 'Semmi gond pajtás, iszunk valamit?')" - írta akkor Szujó Zoltán a Facebookon.

A Forma-1 eredeti értelmében véve a gyártók és konstruktőrök sportja, nem a pilótáké. Hatvan évvel ezelőtt az volt kérdés, hogy ki tud gyorsabb autót építeni, viszont később sokkal inkább elterjedt a pilóták sztárolása és imádata, míg maguknak a konstrukcióknak talán visszább is esett a tisztelete és szeretete. Mégis, azzal ma is mindenki egyetért, hogy jó autó nélkül nem is igazán lehet nyerni - azaz mégis a csapat a fontosabb, nem a pilóta. Vettel azonban rizikót vállalt az előzéssel azért, hogy a saját egyéni érdekeit szolgálja.

Ezzel a manőverével ugyanis könnyedén nagy balesetet okozhatott volna, és megfoszthatta volna a Red Bullt egy biztos 1-2-től, ahogy az 2010-ben Törökországban történt.

[video width="600" ][/video]

A Red Bull megbeszélése egy klasszikus értelemben vett csapatutasítás; olyan, mint amilyet 2010-ben Fernando Alonso és Felipe Massa között hallottunk Németországban, vagy éppen ami tíz évvel ezelőtt Rubens Barrichello és Michael Schumacher között zajlott az A1-Ringen - sőt, ugyanolyan, mint ami ugyanitt, Malajziában a két RBR mögött haladó Mercedes GP esetében történt. "Hadd előzzek, Ross" - kérlelte Rosberg a főnököt, mert gyorsabb volt, mint a 3. helyen haladó Hamilton, és akár a Red Bullokat is beérhette volna. "Negatív" - válaszolta Ross Brawn.
A címvédő alakulatnál megbeszélték, hogy az utolsó kiállásokat követően megóvják a kocsikat, és bejönnek 1-2-ben, azaz Vettelt eltiltották az előzéstől. Mégis végigvitte a manővert.

Eltiltást!

A háromszoros bajnok ezzel persze kiverte a biztosítékot a rajongóknál és a szakértőknél is. John Watson, korábbi F1-es pilóta egyenesen azt követelte, hogy a Kínai Nagydíjról tiltsák el Vettelt, amiért a csapatutasítást ilyen pofátlan módon figyelmen kívül hagyta. De a pilóták körében sem aratott túl nagy sikert a lépés: Alonso és Button is elítélte a látottakat.

Webber középső ujja sokat elárul (c) FOM Webber középső ujja sokat elárul (c) FOM

Jacques Villeneuve-ben sem keltett jó emlékeket a hétvégén látott perpatvar. "Nem helyes dolog figyelmen kívül hagyni a rendelkezéseket. A legjobb példa erre apám és Didier Pironi esete volt. Nézzék csak meg, az hova vezetett." Pironi és Gilles Villeneuve 1982-ben voltak csapattársak a Ferrarinál, de az akkori San Marinói Nagydíjon Pironi a csapatutasítást figyelmen kívül hagyva az utolsó körben megelőzte Villeneuve-öt. A köztük elmérgesedő viszony és az abból kifolyó ádáz küzdelmekre vezethető vissza a zolderi szerencsétlenség, amikor Gilles minden áron Pironi elé akart kerülni az időmérő edzésen, de belerohant Jochen Mass autójába, kirepült a Ferrariból, és 32 évesen életét vesztette.

"A csapat adja a szerződést a pilótának, ő adja a fizetést is, ezért azt kell csinálnia, amit mondanak neki, ez ilyen egyszerű" - mondta Jacques, 1997 bajnoka.

De mégis, az eset valószínűleg azért kapott akkora médiafigyelmet, mert a 4. helyen autózó Rosberg tökéletes kontrasztja volt Vettelnek. Kiváló csapatjátékosként - még ha keserű szájjal is, ahogy hallottuk a rádióban - Hamilton mögött maradt, szinte megalázó tempót autózva. De alávetette magát a csapat érdekeinek; nem mintha attól kellett volna tartani, hogy a két profi összeakad és kiesik, de az érdekek ezt diktálták, és ezeknek engedelmeskedni kell.

Az autókat viszont pilótát vezetik.

Az F1 valóban csapatsport; az autósportok királyának nevezik, míg a versenyzőket nem hívják az autósportolók királyainak. De az autókat mégis pilóták vezetik. Hiába tökéletes a konstrukció, azt valakinek el is kell vezetnie, és győzelemre kell vinnie. Ha pedig csapatutasítás tartja őket kordában, azzal kordában akarják tartani az érdekeiket, amelyek szembe mennek egymással, hiszen egy pilóta legfőbb ellenfele és mércéje a csapattársa, akivel (közel) ugyanolyan autóban ülnek.

Webber sem az a fickó, aki mindig alávetette magát a kéréseknek. Ott van a 2011-es Brit Nagydíj, amikor a nyilvánvaló és rádión hallható utasítások ellenére Webber nem törődött Chris Horner csapatfőnök utasításával, és megelőzte Vettelt. Ahogy a tavalyi évadzáró Brazil Nagydíjon is az első lehetőséget kihasználva Vettel elé ugrott, aki a bajnoki címért küzdött.

"Ha Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton lett volna ugyanebben a helyzetben, hasonlóan cselekedtek volna," mondta Horner. "Sőt, ha fordított helyzet lett volna, Webber is előzést kezd."

1986, Portugália, Estroil: Senna, Prost, Mansell és Piquet - a legnagyobb F1-es fotó. (c) FOM 1986, Portugália, Estroil: Senna, Prost, Mansell és Piquet - a legnagyobb F1-es fotó. (c) FOM

A többszörös futamgyőztes Gerhard Berger szerint Vettel ugyanúgy cselekedett, ahogy Senna, Prost vagy Lauda csinálta volna. A sportág kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone pedig szintén a háromszoros bajnok mellé állt, és röviden kifejtette: "Vettel helyében valószínűleg azt feleltem volna, amit tavaly Räikkönen mondott, ha valaki elkezd igazgatni. Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok!" - utalt a finn bajnok tavaly Abu-Dzabiban elhíresült rádióüzenetére.

Hogy kinek van igaza, lehetetlen megítélni. Vettelnek igenis alá kellene vetnie magát a csapat rendelkezéseinek, ahogy mindenki másnak ez lenne a feladata, lévén hogy egy csapatsportról van szó. De vajon lehetséges-e bajnoki címet nyerni úgy, hogy egy sztárpilóta nem a saját érdekeit helyezi előtérbe?

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com