Érezhetően többen űznek téli sportokat Kínában az olimpia óta

Vajda László, a februári, pekingi téli olimpia szervezőbizottságának magyar tagja szerint érezhetően többen kezdtek el akár szabadidősport szinten téli sportágakat űzni az idei ötkarikás játékok óta Kínában.A szakember erről az M4 Sport Sporthíradó című műsorában beszélt szerdán, hozzátéve, hogy ebben a tekintetben már valós statisztikai adatok is a rendelkezésükre állnak, ezek pedig azt mutatják, hogy elsősorban a síelés vált a korábbiaknál népszerűbbé az ázsiai országban.
   

"Igazából ez már akkor elkezdődött, amikor Peking elnyerte a téli olimpia és paralimpia rendezési jogát, és a statisztika azt mutatja, hogy ebben a tekintetben kétszámjegyű százalékos növekedés tapasztalható Kínában" - mondta Vajda László, aki azt is elárulta, hogy vele együtt a szervezőbizottság többi tagja számára is csupán egy hete fejeződött be a két ötkarikás esemény, mert a paralimpia után még három hét kötelező karantén várt rájuk.
   

"A fő cél az volt, hogy a vírushelyzet szempontjából különösebb probléma nélkül menjen le mind az olimpia, mind pedig a paralimpia. Ezt sikerült megvalósítani, ugyanakkor nagyon nehéz volt ez az időszak azoknak, akik bármilyen módon érintettek voltak a koronavírussal" - nyilatkozta a szakember, külön hangsúlyozva, hogy a sportolóknak rendkívüli mentális nyomással kellett megbirkózniuk a vírushelyzet miatt.
    

Vajda László elmondta, a tokiói nyári játékokon látott üres lelátók elkerülése érdekében igyekeztek közönséget szervezni a téli olimpia versenyeire, ez javarészt sikerült, ugyanakkor "még mindig nem volt az igazi". "Ebben a tekintetben megmozdult a régió, nagy volt a lelkesedés, ezért úgy gondolom, hogy a lehetőségekből sikerült kihoznunk a maximumot" - jelentette ki.


Hozzátette, "rendkívül pozitív aspektus" volt, hogy a hazai sportolók a 2018-as phjongcshangi eseményhez képest sokkal jobban szerepeltek, s végül Kína harmadik lett az összesített éremtáblázaton. Vajda László elárulta, az ázsiai országban változatlanul zéró tolerancia van érvényben a koronavírus-járvány miatt, ezért a beutazás kifejezetten problematikus. Szerinte ez lehet az elsődleges oka annak, hogy a kínai sportolók az olimpia óta nem vettek részt más nagy nemzetközi viadalon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com