Súlyemelésben nyolcra nőtt a női kategóriák száma

A budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége úgy döntött, hogy új női kategóriát vezet be, így - akárcsak a férfiaknál - a gyengébb nem képviselői is nyolc súlycsoportban versenyeznek 2017. január 1. után.

A testület Pekingben tartott ülésén határozott úgy, hogy az eddigi hét közül az alsó hat - 48, 53, 58, 63, 69, 75 kilogrammos - súlycsoport változatlan marad, a plusz 75 kilósoknál azonban a határt feljebb viszik, s a felső két kategória a jövőben a 90 és a plusz 90 kg lesz a felnőtteknél és a junioroknál egyaránt.

iwf

"Egy több mint három évtizedes folyamat újabb jelentős állomásához érkeztünk - mondta el Ádámfi Attila, az IWF főigazgatója az MTI-nek Kínából hazatérve. - A női súlyemelés 1983-as elismerése, az 1987-es első női világbajnokság és a 2000-es olimpiai bemutatkozás után jutottunk el oda, hogy a teljes emancipáció jegyében mindkét nemnél azonos számú, vagyis nyolc-nyolc súlycsoport legyen."

Hozzáfűzte, hogy a pekingi döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 elnevezésű reformprogramjában foglalt ajánlásnak is megfelel, amely a nők sportját, a nemek közötti egyenlőséget kiemelten támogatja.

"Ez irányban jelentős előrelépés, hogy a Buenos Airesben rendezendő 2018-as ifjúsági olimpián már mind a lányoknál, mind a fiúknál egyformán hat kategóriában versenyeznek a fiatalok, s bízunk benne, a NOB partner lesz abban is, hogy a 2020-as tokiói olimpián a férfiakhoz hasonlatosan a női súlyemelők, a most elfogadott elnökségi határozatnak megfelelően, ugyancsak nyolc súlycsoportban állhassanak rajthoz" - mondta Ádámfi Attila, megemlítve, hogy a 2018-as brit nemzetközösségi játékokat már nyolc-nyolc kategória versenyeire írták ki.

Az Aján Tamás elnökölte IWF vezető testülete arról is döntött, hogy eltörli a testsúlyelőnyt. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szövetség égisze alatt január 1. után zajló versenyeken már nem az dönt az azonos eredményt elérő emelők között, hogy melyikük mérlegelt kisebb testsúllyal, hanem hogy melyikük szakította vagy lökte ki előbb ugyanazt a súlyt.

"A célunk ezzel az, hogy közérthetőbb legyen a nagyközönség számára is egy-egy viadal kimenetele, és ne a szaunában, a "fogyasztási versenyben", hanem a dobogón dőljön el a sorrend, s az győzzön, aki a valódi versenyben jobb, aki tényleg többet emel" - mondta a főigazgató.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com