Vívóversenyek márciusban hazai és külföldi klasszisokkal
Szetey András, a vívószövetség kommunikációs igazgatója kiemelte, akkor látszik igazán, hogy milyen nagyok ezek a számok, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetenként indítható versenyzők száma limitált, külföldről országonként 12, itthonról 20 vívót lehet nevezni. Mint mondta, a mezőnyök nemcsak nagyok, hanem erősek is, mindenki itt lesz, aki számít, kivéve Szász-Kovács Emesét, aki a múlt héten jelentette be, hogy gyermeket vár.
Az Európa-bajnok Rédli András, aki a válogatott tagjaként 2013-ban világbajnok lett Magyarországon, kiemelte, hogy komolyan készültek erre a versenyre, volt többek között számukra egy tatai edzőtábor is. "Számtalanszor kérdeztem Kulcsár Győzőtől, mi a recept, hogyan lehet eredményesnek lenni, nyerni, de nem tudta megmondani, valószínűleg azért, mert ilyen nincs is. A mi mezőnyünk ráadásul nagyon kiegyenlített, 250 vívótól ki lehet kapni" - kezdte helyzetelemzését, majd hozzátette: ezzel együtt a férfi párbajtőrözők csapatban és egyéniben is megmutatták már, hogy képesek nyerni. - "Miért ne lehetne ezt bemutatni egy budapesti versenyen is?" - tette fel a költői kérdést.
Megemlítette még, hogy a csapat számára a legfontosabb az olimpiai kvalifikáció, jelenleg negyedikek a világranglistán, de reálisan inkább az ötödik-hatodik helyre sorolta magukat. "De nyertünk már világkupát, képesek vagyunk rá, hogy kijussunk az olimpiára, ez a célunk" - szögezte le. A Gerevich-Kovács-Kárpáti egyéni és csapat vk küzdelmei a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénájában lesznek, ami azért is érdekes helyszín, mert egykor a Ludovika volt a vívóképzés bázisa. Erre a viadalra még nem zárultak le a nevezések, már csak azért sem, mert a szakág képviselői a hétvégén még Padovában versenyeznek.
"Ha megvan mégis a recept, azt írjátok le" - fordult Rédlihez a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, aki sorolta a rájuk váró versenyeket, és elárulta, hogy fél szemmel már Tokióra is tekintgetnek, így egy kicsit telítődtek célokkal. "Éppen ezért azt beszéltük meg, hogy nem gondolkodunk nagyon előre, minden versenyre megpróbáljuk kihegyezni a formánkat, most például a padovaira, és ha annak vége van, a budapestire" - folytatta.
Csampa Zsolt, a szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy ez a két verseny főpróbája egy olyan világbajnokságnak, melyet szeretnénk olimpiai színvonalon megrendezni. "Egy-két elem már most látszani fog" - utalt a hétvégi versenyre. Jelezte, hogy a szövetség együttműködik a közmédiával és a Nemzeti Sportot is kiadó Mediaworks csoporttal.
Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elmondta, hogy Grand Prix-t élőben az m4sport.hu oldalon lehet majd követni, az M4 Sporton pedig este lesz összefoglaló. "Elsősorban a magyarokkal foglalkozunk és a döntőt is megmutatjuk, reméljük, ez a kettő átfedésben lesz" - mondta, hozzátéve, hogy az együttműködésben az M1, az MTI és a Petőfi Rádió is részt vesz, így mint fogalmazott: "komplett csomagot tudunk nyújtani".
Buzgó József, a Nemzeti Sport-csoport operatív igazgatója elárulta, bár ritkán fordult elő, hogy nem csapatsportágak példányszám-növekedést tudnak előidézni, a 2013-as, budapesti vívó-világbajnokság mégis ilyen esemény volt. Megemlítette, az együttműködés hosszabb távú, az olimpia végéig szól. A párbajtőr GP-n pénteken a férfi, szombaton a női selejtezőt rendezik a BOK Csarnokban, majd vasárnap kerül sor mindkét nemben a 64-es tábla asszóira.
A férfiak versenyével a tavaly elhunyt Kulcsár Győzőre emlékeznek, a nők viadala pedig immár hagyományosan Sákovics József Emlékverseny lesz. A Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán a március 22-i selejtező után 23-án lesznek a főtáblás küzdelmek, majd 24-én a csapatviadal, a Zarándi Csaba Emlékverseny. A belépés díjtalan.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások