A világ legbizarrabb szépségversenyei

Az apácaszépségversenytől kezdve az állatszépségversenyig igen széles a paletta.Estélyi ruhás, fürdőruhás, nyakig kisminkelt lányok jutnak először az ember eszébe, ha szépségversenyről esik szó, pedig ennél sokkal többféle megmérettetés létezik, ráadásul közülük nem egy kifejezetten bizarrnak tűnhet.

A legszebb apáca a világon: 2008-ban állt elő azzal az ötlettel Antonio Rungi, hogy apácaszépségversenyt kellene rendezni, mert ezzel leszámolhatnának azokkal az előítéletekkel, amely szerint az apácák öregek, szigorúak és szomorúak.

Az olasz pap úgy vélte, hogy az apácaszépségverseny megmutatja, hogy a Isten szolgái nők, akik az Úrtól kapták a szépségüket. Rungi megkérte az apácákat, hogy küldjenek neki fényképeket, amiket feltesz a blogjára, ahol az internetezőkkel kiválasztják a győztes apácát.

Az atya leszögezte, hogy nem lesz fürdőruhás felvonulás, az apácák pedig csak azt dönthetik el, hogy viselik-e a fejüket eltakaró fátylat, vagy megmutatják a hajukat. A szépségverseny azt a célt is szolgálta, hogy megmutassa az apácák oktatásban, egészségügyben játszott szerepét.

A tervben az is szerepelt, hogy a verseny rávilágít a vallás szép oldalára, és bebizonyítja, hogy a szépség sokkal diszkrétebb módon jelen van a világban, mint az a tévéműsorok állítják. Mindez nem győzte meg a helyi egyházat, ami megvétózta Rungi ötletét, tehát soha nem valósulhatott meg.Szépségkirálynők egy másik bolygóról: A Star Trek rajongói minden évben, Atlantában, megrendezik a saját szépségversenyüket, a Miss Klingon Empire Beauty Pageant. A versenyzők bármelyik hivatalos, vagy kitalált, női Klingon-karaktert megszemélyesíthetik. A zsűri pontozza a jelmezt, a hitelességet, a tehetséget és az odaadást.Ha nem elég szép a teve, botoxot kap: Szaúd-Arábiában az emberek el sem tudják képzelni az életüket tevék nélkül, akiknek minden évben szépségversenyt rendeznek. Az egy hónapon át tartó, ünnepléssel és vásárral egybekötött, tevefesztiválon a gazdák büszkén mutogatják az állataikat.

A pénzdíjat csak az a teve nyerheti meg, amelyik magas, izmos, szép a térde és a pofája. A zsűri figyeli a fejformát, az ajkakat, a szemek állását, de azt is, hogy a fülek finom metszésűek-e, és nem túl kicsik-e az orrlyukak.

Sokan annyira komolyan veszik a szépségversenyt, hogy nem egy gazda még arra is képes, hogy csaljon. Tavaly hatalmas botrány kerekedett ki abból, hogy kiderült, tizenkét állatnál botoxot használtak, hogy ettől teltebb legyen a tevék pofája, orra és ajkai.

A tevék szőrének leborotválása is tiltott, ahogy az is, hogy drogokkal etessék őket, de plasztikai műtéten sem eshetnek át.A királynő, aki egy szinte elfeledett népet képvisel: 1952 óta rendezi meg a navahó indián törzs a versenyt, ahol nem az a lány nyer, aki a legszebb, a legvékonyabb, vagy a leghihetőbben kívánja a világbékét, hanem az győz, aki a legjobban ismeri a navahó törzs kultúráját, szokásait, és a leggyorsabban képes konyhakészre tisztítani egy birkát.

A versenyzők tradicionális navahó ruhákban vágják el az állat torkát, felfogják annak a vérét, megnyúzzák, belezik, és feldarabolják. Miközben a lányok a művelettel foglalkoznak, addig a bírák ott járnak köztük, és ősi nyelven meglepetésszerű kérdéseket tesznek fel nekik a birka fejének felhasználásáról, vagy egyéb technikai részletről. A lányoknak a nagyszülőktől tanult navahó nyelven kell válaszolniuk, ha nem akarnak pontlevonást.

A szépségkirálynőnek választott lány nem biztos, hogy a legszebb, de az biztos, hogy ő figyel a legjobban a navahó hagyományok őrzésére, az ősi képességek továbbörökítésére és méltó a törzs képviseletére.

Mindez azért fontos, mert a navahó törzs csak azért létezhet még napjainkban is, mert összetartanak, büszkén őrzik a hagyományaikat és az ősi nyelvüket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érte utol őket a modern világ. A legtöbb fiatal angolul beszél, amerikai iskolába jár, beilleszkedett abba a kultúrába, ám ettől még a rezervátum maradt az otthonuk.

A 2018-2019-es év királynője Autumn Montoya, akit szeptemberben választottak meg Arizonában. Az ünnepségen a törzs elnöke Russell Begaye gratulált a győztesnek, akinek megígérte, hogy minden segítséget megkap ahhoz, hogy teljesítse a navahó nemzet jólétével kapcsolatos terveit.

A királynő feladata az, hogy nagykövetként képviselje a népét, emellett vezeti a közösségi kezdeményezéseket, továbbadja a hagyományos tanításokat, a kultúrát, és odafigyel, hogy a sokáig elfeledett navahó nyelv még szélesebb körbe ismertté váljon.Amikor a férfiak küzdenek a nők elismeréséért: A nigeri wodaabe vagy bororo törzs szépségversenyén nem a nők vonulnak fel, hanem a férfiak próbálnak minél több szívet meghódítani.

Az állattenyésztésből élő nép arra törekszik, hogy megőrizzék a törzs egységét, valamint máig ápolják a hagyományaikat és a szépség tiszteletét. A versenyen azok a férfiak indulhatnak, akik a törzs legmutatósabb tagjai, vékonyak, az arcuk szimmetrikus, a fogsoruk szabályos, fehér, a szemük kerek, és kiválóan táncolnak.

A versenyzők órákon át, különféle festékekkel készítik a sminkjüket, ami mellett ékszerekkel, díszes ruhákkal próbálják lenyűgözni a csak nőkből álló zsűrit, valamint élénkítő hatású, hallucinogén hatású teát isznak, hogy órákig tudjanak táncolni a hőségben.

Az ideális szépségkirály nemcsak szép, hanem hűséges, kitartó, türelmes és előrelátó. A nap végén a zsűri minden tagja választ magának egy győztest, akihez akár feleségül is mehet, ha akar. Mivel ebben a törzsben mindenki poligámiában él, ezért a nők és a férfiak is dönthetnek úgy, hogy több házastárssal osztják meg az életüket.

(Forrás: divany.hu)


Hozzászólások

Teszteltük: a legjobb szempillaspirálok a 2023-as évre

Teszteltük: a legjobb szempillaspirálok a 2023-as évre

Aki ismeri és szereti a sminktermékeket, annak általában van kedvenc szempillaspirálja. Ha váltani szeretnél, ismerjük meg együtt a legjobbakat és válogassunk néhány újdonságból!

A történelem legcsúnyább uralkodói

A történelem legcsúnyább uralkodói

Nyolc férfi, aki a festmények alapján, kifejezetten ronda volt.

Micsoda átalakulás 7 óra leforgása alatt!

Micsoda átalakulás 7 óra leforgása alatt!

Holly óriási átalakuláson ment keresztül annak köszönhetően, hogy elment fodrászhoz!

Minden nap így tisztítsd le megfelelően az arcod!

Minden nap így tisztítsd le megfelelően az arcod!

Főleg, ha sminket is használsz elengedhetetlen a rendszeres arctisztítás!

Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

A 2016-os férfi szépségverseny, azaz a Mr. World győztese az indiai Rohit Khandelwal lett. Mr. India 46 döntőst legyőzve nyerte el a legkívánatosabb férfi címet 2016-ban. Az idei döntőt júliu...

A hajápoló csodaszerek csak látszat orvosságot nyújtanak

A hajápoló csodaszerek csak látszat orvosságot nyújtanak

Akármilyen drága és jó minőségű a termék, valódi gyógyulást képtelen nyújtani a hajnak. Napjainkban a boltokat járva észre vehetjük, hogy a polcok roskadoznak a hajápolótermékektől. Minden hajp...

Tökéletes arca van a fiatal nőnek a tudósok szerint - videó

Tökéletes arca van a fiatal nőnek a tudósok szerint - videó

A tökéletes arc mindenkinek mást jelent, mást látnak szépnek a férfiak és a nők. A tudósok szerint viszont egy fiatal brit lánynak van a legszebb arca és mindezt egy program alapján bizonyították be....

A kalcium hiány okozta köröm gyengeség orvosolható!

A kalcium hiány okozta köröm gyengeség orvosolható!

A körmök gyengeségének leggyakoribb kiváltó oka a kalciumhiány, amit fontos minél hamarabb orvosolni. Körmeink kinézete és állaga számtalan egészségügyi problémáról árulkodhat, éppen ezért fontos f...

Ragyogó barna bőr nap és szoli nélkül? Lehetséges!

Ragyogó barna bőr nap és szoli nélkül? Lehetséges!

A karotin segítségével nem csak egészségesebb lehetsz, hanem közelebb kerülhetsz az áhított barna színhez is!  Napjainkban 5-ből legalább 3 nő áldozz akár havi több ezer forintot arra, hogy szolári...

Depresszióhoz vezethet a gyerekkori szépítkezés

Depresszióhoz vezethet a gyerekkori szépítkezés

A kozmetikai kezelések, sminkelés komoly problémát okozhat a 8 éven aluliak esetében.Nincs abban semmi furcsa, ha egy kislány elkéri az anyukája szemfestékét, rúzsát, hogy játékból szépítkezzen, hisze...

http://ujhazak.com