Még vonzóbb kulturális-turisztikai célponttá válhat Gyula a felújítás alatt lévő Almásy-kastélyban megvalósuló múzeummal, amelynek alapkövét Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár jelen...
Szerző: Laura
itt:
környezetvédelem
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azokat a szabályokat, amelyek értelmében az unióban forgalmazott új autók kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátásának megengedett mértékét a ...
Magyarország fellép a génmódosított (GMO) szója visszaszorításáért, a szójapiacon tapasztalható importfüggőség csökkentéért - jelentette ki Feldman Zsolt kedden Budapesten, egy, a GMO-mentes szójaterm...
Szerző: Laura
itt:
Külföldi politika
Németország „semmiképpen sem támogatja" az Izrael elleni gazdasági bojkottot, amely az utóbbi hetekben előtérbe került - közölte Angela Merkel kedden Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő...
A tavalyi 0,1 százalékos növekedés után 2014-ben az Európai Unió 28 tagállamában a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékos, jövőre pedig 2,0 százalékos bővülését vetíti előre a kedden nyilvánosságra ...
Ismert művészek, fiatal tehetségek, klasszikus és kortárs komolyzenei programok egyaránt szerepelnek a Budapesti Olasz Kultúrintézet I-TALentumok című sorozatának második évadjában, amely márciustól j...
Drogkereskedőt fogtak el Ózdon, a rendőrség kezdeményezi a 33 éves nő előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Dobi Tamá...
Együttélésre vannak ítélve a magyarországi közösségek - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Kisebbség és többség között - A magyar és a zsidó/izraeli etnikai és kulturális tapaszt...
Szerző: Laura
itt:
Belföldi hírek
A tervek szerint decemberben nyílhat meg a magyar törvényhozás történetét bemutató Országgyűlési Múzeum, amely szerkezetileg április elejére készül el a látogatói központon belül. Az állandó kiállítás...
A magyar munkavállalók alig fele szokott betegszabadságot kivenni és szinte mindenkivel megesett már, hogy betegen kellett dolgoznia - derül ki a Profession.hu "Munka és egészség" című kutatásából, am...
Saját szerelmi történetét rekonstruálja és meséli el eredeti levéltári iratok alapján Tóth Miklós, a Lovag és Fitos - egy lehallgatott szerelem című könyv szerzője. A kötet keddi, a kommunizmus áldoza...
Emelkedett a Nemzeti Tehetség Programra - mint kiemelt költségvetési előirányzatra - a személyi jövedelemadó második egy százalékából befolyó támogatások összege, amely tavaly meghaladta az 1,3 milliá...
