Férfi tenisz-világranglista: Fucsovics karriercsúccsal a 60. helyen

Fucsovics Márton öt helyet javítva, pályafutása legjobbjaként a 60. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a svájci Roger Federer vezet.

NAV: március 19-én kérhető utoljára az szja-tervezet postázása

Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

Női tenisz-világranglista: Babos négy helyet rontott

Babos Tímea négy helyet rontott, és így a 47. a női teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a román Simona Halep vezet.

Nem számít jelentősebb mozgásra a tőzsdén az elemző

Nem számít érdemi elmozdulásokra a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Szakértő: elégedett lehet Putyin

A posztszovjet időszak legmagasabb (67 százalékos) részvételi aránya mellett választották újjá Vlagyimir Putyint Oroszország élére, ezért elégedett lehet az elnök és csapata - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

The Washington Post: Putyin újraválasztásával erősödő feszültség várható Oroszország és a Nyugat között

A The Washington Post szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök újraválasztásával erősödő feszültség várható Oroszország és a Nyugat között.

Gyengült kissé a forint

Alig változott, kismértékben gyengült a forint hétfőre virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
Szívszorító fotók: megküzdött életéért a 23. hétre született baba

Szívszorító fotók: megküzdött életéért a 23. hétre született baba

A kisbaba születése után 7 percig nem kapott levegőt és az orvosok nem sok jóval biztatták a szülőket.
Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.
Facebookon hálálkodott az anyuka, akivel kedves dolgot tett a pincérnő

Facebookon hálálkodott az anyuka, akivel kedves dolgot tett a pincérnő

A pincérnő meglepő gesztusa az édesanyának nagyon jól esett, ezért a közösségi oldalán mondott köszönetet érte.
Veszélyes dolgokkal is engedik játszani a gyerekeket egy brit iskolában

Veszélyes dolgokkal is engedik játszani a gyerekeket egy brit iskolában

A legtöbb iskolában a gyerekeket óvják a veszélyes dolgoktól, ebben az intézményben viszont megismertetik velük.
16 millió embert nyűgözött le a magyar rúdtáncos férfi videója

16 millió embert nyűgözött le a magyar rúdtáncos férfi videója

A magyar táncművész maga sem gondolta volna, hogy ennyi emberhez eljut a produkciója.