Szívszorító fotók: megküzdött életéért a 23. hétre született baba

A kis Hailie nemrég ünnepelte első születésnapját, ami valóságos csoda még az orvosok szerint is.

A kisbaba ugyanis a terhesség 23. hetében jött a világra és születése után 7 percig nem kapott levegőt. Hónapokat töltött az intenzív osztályon, de mostanra már jól van és teljesen egészséges.



A kislány szülei nagyon nehéz hónapokon vannak túl, de mindenért kárpótolja őket gyermekük egészsége és mosolya.

„18 napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy végre kézbe vehessem őt” – mondta el a kisbaba édesanyja, Cheri Price az SWNS lapnak.

A fiatal nő arról is beszélt, hogy titokban végig abban reménykedett, hogy a kisbaba maradandó sérülések nélkül épül majd fel.

Az orvosok azonban közölték vele, hogy az valóságos csoda lenne az ő állapotában. Hailie azonban bebizonyította, hogy elképesztő élni akarása van és megadta nekik a csodát.



„Hailie annyira aprócska volt még, hogy bőven elfért egy felnőtt ember tenyerében, de ez még nem minden. Mivel a pigmentáció még nem fejeződött be nála, a bőre is átlátszó volt. Amikor először láttam őt az újszülött intenzív osztályon, konkrétan sokkot kaptam. Olyan volt, mint egy kicsi, piros idegen” – emlékezett vissza az anyuka.
A kisbaba nagyon fejletlen volt, mikor megszületett, így a szüleinek az valóságos csoda volt, hogy mindezt túlélte.



„Hailei február első napjaiban rúgott először, aztán röviddel azután távozott a nyákdugó a testemből. Enyhe összehúzódások kezdődtek, én pedig nem a kis helyi kórházunkba akartam menni, hanem egy nagyobba, ahol a koraszülött babák megfelelő ellátásban részesülnek.”

A szülők végül a middlesborough-i James Cook Egyetemi Kórházba mentek. Az orvosok a kismamának olyan gyógyszereket adtak, amelyek a koraszülést megállították. Cherit végül február 19-án hazaengedték, de két nap múlva a magzatvize elfolyt és a kisbabát világra kellett segíteni.



A kislány ezután hónapokig az újszülött intenzíven feküdt, majd átszállították Southamptonba. „Végül június 19-én engedtek minket haza – ami két nappal volt csak később, mint Hailei születésének eredeti kiírt időpontja.” – mesélte Cheri.



„Valóságos csoda, hogy együtt lehetünk, az pedig pláne, hogy Hailei makkegészséges” – tette hozzá a büszke anyuka, aki mérhetetlenül boldog, hogy kislánya szépen fejlődik és teljesen egészséges.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com