Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
A férfit a környéken csak macskaembernek nevezik, mivel cicák százainak ad otthont.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az iskola tanulói mind tudnak a történtekről, de az igazgató állítása szerint nem náluk volt a verekedés.
Szerző: Vya
itt:
bűnügy, Színes hírek
Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.
A kormány újraiparosítási programjának, a kapacitásbővítő fejlesztések támogatásának és a társasági adó csökkentése révén megvalósuló beruházásoknak köszönhetően az ipari termelés növekedése az idei évben is folytatódhat - így kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai
A fogyasztói árak lassú növekedésére számítanak a következő hónapokban az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal kedden kiadott jelentése alapján úgy vélik, éves átlagban idén is a jegybanki célérték alatt maradhat az infláció, és továbbra is laza maradhat a monetáris polit
A Fidesz szerint "Karácsony Gergelyék nemcsak itthon támadják a határzárat és a határvédelmet", hanem az Európai Parlamentben is mindig a migráció mellett szavaztak. A nagyobbik kormánypárt szóvivője kedden, Budapesten azt mondta: egyre bizonyosabb, hogy Karácsony Gergely valójában Soros G
Második mérkőzésén is győzött a kanadai női jégkorong-válogatott a phjongcshangi téli olimpián. A címvédő kedden 4-1-re verte a finn csapatot és ezzel nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé.
Tizenegy független pénzpiaci közvetítő tevékenységét ellenőrizte a Magyar Nemzeti Bank, s ezt követően négy piaci szereplőre összesen 1,2 millió forint bírságot szabott ki - tájékoztatta erről az MNB az MTI-t kedden.
Hivatalosan csütörtöktől játsszák a hazai mozik, de már szerdától, Valentin-naptól vetítik a Valami Amerika 3-at. Herendi Gábor alkotása akcióvígjáték, az előző részek főszereplőivel.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az 1945. évi budapesti harcokban hősi halált halt katonákra és a polgári áldozatokra emlékeztek kedden, az ostrom végének évfordulóján a budai Várban, a Kapisztrán téri Mária Magdolna-templomtoronynál.
Budapest, 2018. február 13.
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,5 százalékkal emelkedett, mert 2017 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. 2017 egészében a termelé