Januárban mutatják be Slemmer Ádám Vakfolt című első nagyjátékfilmjét

Az Amego Film közreműködésével készült el Slemmer Ádám Vakfolt című, első független nagyjátékfilmje, amelyet január 26-tól láthatnak a magyar nézők a mozikban.

BUX: 32 854,26 ponton, a történelmi csúcs közelében zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Fidesz: a baloldal elengedte a fiatalok kezét

A Fidesz szerint a baloldal elengedte a fiatalok kezét, amikor munkára és otthonra lett volna szükségük, és akkor is, amikor úgy döntöttek, hogy családot alapítanak.

LMP: a kormány módszeresen vonta meg támogatását a fiataloktól

Az LMP szerint a Fidesz-kormány az elmúlt években módszeresen vonta meg támogatását a magyar fiataloktól, és "megmosolyogtató" Novák Katalin Emmi-államtitkár fiatalok támogatásával kapcsolatos kijelentése.

Korlátozták a távhőszolgáltatást Gyergyószentmiklóson

Korlátozta a távhőszolgáltatást Gyergyószentmiklóson az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. romániai kapcsolt vállalkozása, az E-Star CDR, miután nem tudott megegyezni a szerződésbontás feltételeiről a székelyföldi város önkormányzatával.

Jól haladnak az előkészületek a ritmikus gimnasztikában

Mindent rendben talált a májusi, budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság előkészületeivel kapcsolatban az Európai Torna Szövetség (UEG) szemlebizottsága.

Nicola Sturgeon: az idén nem lesz népszavazás Skócia függetlenségéről

A skót miniszterelnök szerint az idén bizonyosan nem lesz népszavazás Skócia függetlenségéről.

Szombaton ismét Zúzmara félmaraton lesz Budapesten

Szombaton ismét lesz Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál Budapesten.
Szexi szelfit posztolt alkalmi ruhájáról, de szétszedték a netezők

Szexi szelfit posztolt alkalmi ruhájáról, de szétszedték a netezők

Egy amerikai lányon most ezrek röhögnek az általa készített szelfi miatt.

Több utassal zárták a 2016-os évet Európa nagy diszkont légicégei

Növelték utasforgalmukat Európa nagy diszkont légitársaságai 2016-ban az egy évvel korábbihoz képest, decemberben a Ryanair, az easyJet és a Wizz Air is átlagon felüli bővülést produkált - derül ki a légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.

Szijjártó Péter: a magyar külkereskedelem 2016-ban rekordévet zár

A magyar külkereskedelem 2016-ban minden szempontból rekordévet zár - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal által közölt, tavaly január-novemberi külkereskedelmi adatokra reagálva.

Új éjjeli menedékhelyet nyitnak a fővárosban

A várhatóan még több napig tartó extrém hideg miatt új éjjeli menedékhely nyitását rendelte el Budapesten Tarlós István főpolgármester - tájékoztatta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) hétfőn az MTI-t.