Afrohaja miatt kellett otthagynia a nővérképzőt egy lánynak

Afrohaja miatt kellett otthagynia a nővérképzőt egy lánynak

A 29 éves nő szerint faji előítélet miatt küldték el az iskolából, pedig ő nem szegte meg a szabályzatot.
30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

Áder: Semmelweis Ignác helye örök a legnagyobb tudósok között (2.rész)

Semmelweis Ignácnak örök helye van az orvoslás mérföldköveit lerakó legnagyobb tudósok, Louis Pasteur, Robert Koch, Joseph Lister vagy éppen Wilhelm Conrad Röntgen mellett - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

Trócsányi: a migráció és az uniós föderalizációs törekvések miatt szükséges módosítani az alaptörvényt

Az igazságügyi miniszter szerint a globális migrációs folyamatok, az Európai Unióban előretörő föderalizációs törekvések és az egyén magánszféráját fenyegető kihívások szükségessé teszik, hogy az alaptörvény pontosítsa a magyar állam egyes szervezeti és jogi kereteit.

Szijjártó Berlinben: folyamatosan javítani kell az együttműködést Németországgal

Németország Magyarország stratégiai szövetségese és barátja, amellyel folyamatosan javítani kell az együttműködést és fenn kell tartani a párbeszédet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben a német külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után.

Az MNB 59,6 millió forintra bírságolta a CIB Bankot

Adatszolgáltatási, informatikai, hitelkockázat-kezelési, tőkekövetelmény-számítási hiányosságok, valamint az informatikai és vállalatirányítási területet érintő ismételt jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 59,6 millió forintra bírságolta a CIB Bankot.

Első helyen végzett a Nébih az európai hatóságok rangsorában

Első helyen végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az európai hatóságok rangsorában; az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legújabb felmérése szerint ugyanis a magyarok szavaznak leginkább bizalmat a nemzeti hatóságuknak - mondta Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért fele

Egy állateledel-kereskedő adótartozásának fejében a NAV az árukészletet és az autót is lefoglalta

Zárolta az adóhatóság egy Pest megyei állateledel-kereskedő bankszámláit, és lefoglalta a vállalkozás 41 millió forintot érő árukészletét és személygépjárművét, miután a kereskedő nem vallotta be több mint 200 millió forint értékű, közösségből beszerzett áru továbbértékesítését, amivel 60 millió for

KSH: a szolgáltatások, a fogyasztás és a beruházások húzták a GDP első negyedévi növekedését

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévben. A szolgáltatások 4,9, a fogyasztás 5,0, és a beruházások 17,1 százalékos növekedése határozta meg a növekedést. A naptárhatással és más egyszeri tényezőkkel kiigazított adatok szerint a gazda

Áder: Semmelweis Ignác helye örök a legnagyobb tudósok között

Semmelweis Ignácnak örök helye van az orvoslás mérföldköveit lerakó legnagyobb tudósok, Louis Pasteur, Robert Koch, Joseph Lister vagy éppen Wilhelm Conrad Röntgen mellett - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

A jelenlegi direktor pályázott egyedül a Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára

Egyedül az intézményt jelenleg vezető Fülöp Péter nyújtott be pályázatot a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára a megadott határidőig, megbízásáról a tervek szerint június 14-i ülésén dönt a város közgyűlése.

Pénzügyminisztérium: elérhető a 4,3 százalékos gazdasági növekedés az idén

Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban, a lakossági fogyasztásban még jelentős tartalékok lehetnek - mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves a