Bondár Anna egyesben már az első fordulóban kiesett a 267 ezer dollár (98,8 millió forint) összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztornán.
Szerző: Ancsy
itt:
Havi Horoszkóp
Mire számíthatsz az érzelmek terén az ősz utolsó havában?
Az MBH Csoport BUPA digitális szolgáltatásplatformjának új fejlesztése októbertől segíti a vállalkozókat az uniós pályázatok benyújtásánál - közölte az MBH kedden az MTI-vel.
A mesterséges intelligencia széleskörű, és helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére - mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jogosan szankcionálta az Országgyűlés elnöke a házszabályt megsértő ellenzéki képviselőket az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint is - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája kedden az MTI-vel.
A változatlanul eredménykényszerben lévő Manchester Unitedre nem vár könnyű feladat a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, a holland Erik ten Hag által irányított angol csapat ugyanis az isztambuli Fenerbahce vendége lesz csütörtökön.
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a szintén magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is a soraiban tudó RB Leipzig vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulós meccsén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatását indítványozza annak a férfinak, akit - külföldi társhatóság jelzése alapján - a Terrorelhárítási Központ közreműködésével vett őrizetbe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában a bruttó átlagkereset 628 800 forintot tett ki.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben a Kúria helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla által hozott végzést, amely a korábban első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az új eljárásra a Szekszárdi Törvényszéket utasította.
A japán R&I hitelminősítő megerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását stabil kilátások mellett - mondta keddi videóüzenetében a pénzügyminiszter.
2024 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 628 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 433 100 forint volt.