A magyar válogatott hazai meccseit nézték a harmadik legtöbben

Az Európa-bajnoki selejtezők során a magyar labdarúgó-válogatott hazai mérkőzéseinél csak Angliában és Franciaországban látogattak ki többen a stadionokba.

Duna House: fellendülés várható idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán

A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.

Új elnöke van a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének

Simon Balázs lett a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) új elnöke - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Az IDC följavította idei globális okostelefon-kiszállításokra vonatkozó előrejelzését

Idén 1,21 milliárd okostelefont szállítanak ki világszerte, 4 százalékkal többet a tavalyinál - áll az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült legfrissebb előrejelzésében.

Három ember súlyosan megsérült egy éjszakai balesetben Budapesten

Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor két autó ütközött össze Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút és a Dohány utca kereszteződésénél csütörtökön késő este.

Ma lejár az átjelentkezés határideje

Péntek délutánig lehet kérni az átjelentkezést a június 9-ei választásokra; eddig az önkormányzati választáson 41 ezren szavaznának bejelentett tartózkodási helyükön, az európai parlamenti (EP-) választáson pedig 64 ezren a lakóhelyüktől eltérő más magyarországi településen.

Ötvennyolc fős a magyar csapat

Ötvennyolc versenyzőt nevezett a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a jövő pénteken kezdődő római Európa-bajnokságra.

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Juhász Dorka: a női NBA a csúcs

Juhász Dorka célja az észak-amerikai profi női kosárlabdaligában (WNBA) szereplő Minnesota Lynx csapatával, hogy minél tovább jussanak a rájátszásban, emellett a személyes fejlődését és az egészsége megőrzését tartja szem előtt.

BUX: 68 095,73 pont, minimális emelkedés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,54 pontos emelkedéssel, 68 095,73 ponton nyitott pénteken.

Meghalt Tompos Kátya színész, énekes

Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes - tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje az MTI-vel pénteken.

Bakondi György: a balkáni útvonalon átterelődés figyelhető meg Szlovénia és Horvátország irányába

A rendvédelmi szervek, a műszaki akadályrendszer és a szerb-magyar együttműködés hatására az illegálisan Európába érkezők útvonalában átterelődés figyelhető meg Szlovénia és Horvátország irányába - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 Mokka című műsorában pénteken.