Visszavonul a SERCO UNI Győr 75-szörös válogatott, magyar bajnok kosárlabdázója, Varga Zsófia, aki a győri NB I/B-s és egyetemi együttesek csapatvezetője lesz.
Magabiztos vívással elődöntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Jövő héten keddtől vasárnapig Szolnok ad otthont 3x3-as kosárlabdában az U23-as Nemzetek Ligájának, valamint az U17-es Európa-bajnoki selejtezőnek.
Újvári Imre, Tiszafüred polgármestere megtisztelőnek tartja, hogy az általa vezetett város díszvendége lesz a harmadik alkalommal rendezendő Tisza Challenge nyíltvízi úszás augusztus 5-i, gávavencsellői rendezvényén.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között, ami jól példázza a két ország közötti stratégiai kapcsolatokat és a kiváló határ menti együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
Családja, egykori barátai és kollégái, a filmes szakma képviselői jelenlétében pénteken római katolikus szertartás szerint újratemették Kovásznai György animációsfilm-rendezőt, képzőművészt a Farkasréti temetőben.
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 15-13-as vereséget szenvedett az olimpiai bajnok amerikai csapattól, így a hatodik helyen végzett a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Békére van szükség Ukrajnában, olyanra, amelyben az oroszok kivonulnak az ukrán állam területéről - közölte a Párbeszéd szóvivője pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az egyetemi tanulmányaik alatt gyereket vállaló fiatalok kiemelten számíthatnak a családtámogatásokra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 15-13-as vereséget szenvedett az olimpiai bajnok amerikai csapattól, így a hatodik helyen végzett a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 15-13-as vereséget szenvedett az olimpiai bajnok amerikai csapattól, így a hatodik helyen végzett a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Több újdonsággal szeptember 29-én kezdődik a jégkorong Erste Liga 2023/24-es idénye.
