Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Fontos évről évre emlékezni a holokauszt áldozataira, továbbadva az emléket, és annak érdekében munkálkodni, hogy a jövő nemzedékek egy jobb világban élhessenek - fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Országos takarítási nappá nyilvánítaná Romániában minden év szeptember harmadik szombatját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - erről kedden terjesztett törvénykezdeményezést a parlament elé Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, volt környezetvédelmi miniszter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Két külföldit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy betört egy terézvárosi luxusmárkaboltba, a két férfit őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu-n.
A Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja németországi látogatásának keretében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter személyesen tárgyalt Robert Habeck gazdasági és klímaügyi miniszterrel, valamint a hétfőn Florian Toncar pénzügyminisztériumi parlamenti államtitkárral.
Magyarország gazdasági szuverenitását úgy tudjuk erősíteni, ha a magas minőségű gyártás mellett a fejlesztéseket is növeljük - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden a Heves vármegyei Erdőteleken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Rekordokkal búcsúzik a nyárias idő: hétfőn is megdőlt a hajnali és napi, országos és fővárosi melegrekord is - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Nem kell automatikusan eltiltani a daganatos betegségből felépült gyermekeket a veszélyesnek ítélt szakmáktól, versenysporttól - derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából, amelyet a JAMA Pediatrics szakfolyóirat közölt.
Egész napos összművészeti programot tartanak a Poket Zsebkönyvek alapításának hatodik évfordulóján április 21-én, a budapesti Akvárium Klubban.
Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?