Súlyos jogsértések miatt zárt be üzletet és vont ki élelmiszereket a forgalomból az NKFH

Súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) három különböző kereskedelmi egység ellenőrzése során - jelentette be a hatóság kedden az MTI-nek megküldött közleményében.
Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Karol Nawrocki: Magyarország a lengyelek örök barátja marad

Oroszország mindig fenyegetést jelent, Magyarország viszont a lengyelek örök barátja marad - hangsúlyozta Karol Nawrocki lengyel elnök az X-en, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából tett hétfő esti budapesti látogatása után.

Stieber Mercedes lesz a III. Kerületi TVE vezetőedzője

A következő szezontól Stieber Mercedes lesz a női vízilabda ob I-ben szereplő III. Kerületi TVE vezetőedzője.

Iráni rakéta csapódott be Tel-Avivban

Becsapódott egy iráni rakéta Tel-Aviv központjában kedd reggel, hatan könnyebben megsebesültek, súlyos anyagi károk keletkeztek több épületben - jelentette az izraeli mentőszolgálat.

Nyílt napot tart a NAV a siket, nagyothalló és siketvak ügyfeleinek

Nyílt napokat szervez siket, nagyothalló és siketvak ügyfeleinek a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága - közölte a hivatal az MTI-vel.

ORFK: 3768-an érkeztek Ukrajnából hétfőn

Az ukrán-magyar határszakaszon 3768-an léptek be Magyarországra hétfőn - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Feloldották a horvát határok blokádját a boszniai kamionosok

Feloldották a teherforgalmat érintő határátkelői blokádokat a boszniai fuvarozók, akik az Európai Unióban való tartózkodási szabályokkal kapcsolatos problémák miatt zártak le több teherforgalmi terminált a horvát határon.
Ittasan randalírozott

Ittasan randalírozott

A debreceni rendőrök elfogtak egy 32 éves férfit, aki megrongálta egy társasház ajtaját, majd bántalmazott egy férfit.
„Úgy foglak kilőni, mint egy vaddisznót!”

„Úgy foglak kilőni, mint egy vaddisznót!”

Egy live videóban csúcsosodott ki egy családi viszály, a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el a fenyegetőző férfit.

Ünnepi remekművek az Opera húsvéti programjában

Ünnepi remekművek szerepelnek a Magyar Állami Operaház húsvéti programjában; a virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tartó sorozatban Bach Máté-passiója, Wagner Parsifalja és Mascagni Parasztbecsülete is elhangzik az Andrássy úti Ybl palotában.