Vegyesen változtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak az ázsiai tőzsdék szerdán.

Hszi Csin-ping: új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés

Új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely nem csak közlekedési szempontból, de politikai, kereskedelmi és kulturális értelemben is jelentősen fokozza az összeköttetést a népek, országok között - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök.

Elfogták egy kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is

Elfogta egy nők kizsákmányolásával foglalkozó kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu-n.

Szijjártó Péter: a Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatos a kapcsolat

A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Nagy Márton együttműködési megállapodást írt alá a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Nagy Márton együttműködési megállapodást írt alá a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-vel szerdán.
A Fény üzenete

A Fény üzenete

Válassz egy Fénykártyát a neked szóló tanácsért!

Áder János:!meg kell teremteni a feltételeit a körforgásos gazdaságnak

A fenntarthatóság alapvetően nem a természeti környezetről, hanem a fiatalok, a következő generációk jövőjéről, életéről szól - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök kedden Kecskeméten.

Folytatódik a MÁV-Volán-csoport jármű-fiatalítási programja

Folytatódik a következő években a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programja, következő lépésként 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz - közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.

Használnák a mesterséges intelligenciát a kisvállalkozások egy kutatás szerint

A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szívesen kipróbálná, ezen belül egyharmaduk fizetne is egy hasznos mesterséges intelligencia megoldásért - derült ki a Magyar Telekom legújabb, mikro- és kisvállalkozásokat célzó kutatásából.
Ilyen lesz a 2024-es éved a Samhain horoszkóp szerint!

Ilyen lesz a 2024-es éved a Samhain horoszkóp szerint!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az esztendőben.

Rétvári Bence: fontos az emberek biztonságérzetének növelése

Európában napról napra nő az emberek veszélyérzete, a magyar kormány pedig azért dolgozik, hogy Magyarországon nőjön az emberek biztonságérzete - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kecskeméten.