Megoperálják Ferenc pápát

Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán - jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő miután az egyházfő megérkezett a kórházba.

Hat távozó és hat érkező a miskolci csapatnál

Hat játékos távozik, hat pedig érkezik a férfi vízilabda ob I-ben legutóbb nyolcadik helyen záró PannErgy-Miskolci VLC csapatánál, melynek tagjai július 10-én kezdik meg a felkészülést a következő szezonra.

Feleségét akarta megölni egy 71 éves férfi Nógrádban

A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy 71 éves nyugat-nógrádi férfival szemben, aki egy késsel nyakon szúrta feleségét; a kóros elmeállapotú férfi azért akarta megölni házastársát, mert attól tartott, hogy saját halálát követően nem lesz, aki a nő gondját viselje.

Nemzetközi bíróság: a ruandai népirtás vádlottja idős kora miatt nem állítható bíróság elé

A hágai székhelyű nemzetközi törvényszék szerdán úgy ítélte meg, hogy a nyolcvanas éveiben járó Felicien Kabuga, az 1994-es ruandai népírtás vádlottja idős kora miatt nem állítható bíróság elé.

Bővítette gyártókapacitását a szegedi Medikémia Zrt.

Uniós támogatással, több mint 352 millió forintos beruházással bővítette kapacitását az autóápolási cikkeket, háztartási termékeket és festék aeroszolokat gyártó szegedi Medikémia Zrt.

Ázsia legnagyobb filmfesztiválján mutatják be a Hat hét és A kojot négy lelke című magyar filmeket

Két magyar film is szerepel Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás, a hétvégén kezdődő jubileumi, 25. alkalommal, a világjárványt követően most először megrendezendő sanghaji nemzetközi filmfesztivál válogatásában - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t szerdán.

Romániában 22,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az első négy hónapban

Romániában 22,5 százalékkal 6,288 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten, a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve - közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS).

BKK: a Hősök tere környékén is korszerűbbé vált az utastájékoztatás

Korszerűsítették a Hősök tere környékén lévő végállomásokon az utastájékoztató táblákat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

Vágó, Szabó és Sinka lett a Simple Liga legjobbja

Vágó Fanny, Szabó Viktória és Sinka Napsugár kapott elismerést a labdarúgó női Simple Liga szezonzáró Rangadó-gáláján.

Több mint 77 millió forint adományt gyűjtött rászoruló gyermekeknek az Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint 77 millió forint adományt gyűjtött össze rászoruló gyermekek támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet májusban a tizedik alkalommal hirdetett Kapaszkodó programja keretében - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

NMHH: a ValMar és Szikora Róbert közös szerzeménye uralta tavaly a rádiókat

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent.

Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint

Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, és ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma - derül ki a Global Entrepreneurship Monitor és az Erste Bank kutatásaiból, amelyeket pénteken küldtek az MTI-nek.