Szerző: Ancsy
itt:
Havi Horoszkóp
A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mi a legfontosabb tanulnivalód a nyár első havában.
Az egészségügyi dolgozók két országos szakszervezeti szövetsége, a Sanitas és az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) is béremelésért és a létszámstop feloldásáért tüntet Romániában.
Idén külföldre a magyarok 32 százaléka tervez utazni, közülük 83 százalék jelezte, hogy utazása során bankkártyával vagy okos eszközzel kíván fizetni - mondta a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28 millió e-kereskedelmi csomag vizsgálatát végezte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta a NAV Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója szerdán Alsónémediben.
Aláírásgyűjtésbe kezd a Momentum a magyar oktatás érdekében - jelentette be a párt európai parlamenti képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerdán kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben, az idei programsorozatban filmekkel, könyvbemutatóval és kiállítással a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is részt vesz.
Felértékelődnek a zöld ügyek, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is fokozott figyelmet fordít erre a területre - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Már több mint 90 ezren voltak kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállítására, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is látogatható, hétvégén pedig korábban, 9 órakor nyitja meg a kapuit az intézmény.
A lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő "alvópénzeket" - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteki közleményében Túri Anikó közigazgatási államtitkár.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az iparosodott országok szervezete, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minimálisan felfelé módosította a 2023-as világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését és nem változtatott a jövő évi prognózisán.
Soron kívül magyar állampolgárságot kapott Izraelben "Széna téri vadmacska", a holokauszt túlélő, majd 1956-os harcos Tova Meir.