MNB: az alapkamat szinten tartása összhangban van a jegybank céljaival

Az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása összhangban van az árstabilitási cél elérésével a monetáris politikai horizonton belül - áll a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának a keddi kamatdöntést indokló, az MNB honlapján publikált közleményében.

Eurostat: az EU-ban lakosonként 127 kilogramm élelmiszer ment kárba 2020-ban

Lakosonként mintegy 127 kilogramm élelmiszer ment kárba az Európai Unióban 2020-ban, a koronavírus-járvány első évében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.

Az alaptörvény és a jegybanktörvény módosítását kezdeményezi a Jobbik

Az alaptörvény és jegybanktörvény módosítását kezdeményezi a Jobbik a forint védelme érdekében - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

Fidesz: Gyurcsányék soha semmiféle rezsitámogatást nem szavaztak meg

"Árnyékból csodásan ötletelgetnek" Gyurcsányék, valójában meg soha semmiféle rezsitámogatást és rezsicsökkentést nem szavaztak meg, kilenc éve követelik a rezsicsökkentés eltörlését - így kommentálta a Fidesz Dávid Ferenc (DK) keddi nyilatkozatát,

Csaló építési vállalkozót ítéltek börtönre Tatabányán

Csak papíron létező házak építésére csalt ki egy banktól félmilliárd forintot egy vállalkozó, emiatt két év felfüggesztett börtönre ítélte első fokon a Tatabányai Törvényszék - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Sunak: mély gazdasági válsággal kell szembenézni

Mély gazdasági válsággal kénytelen szembenézni az Egyesült Királyság - jelentette ki miniszterelnökként tett első hivatalos nyilatkozatában Rishi Sunak.

Új formátumban játszanak a női sakkvilágbajnok-jelöltek

Nem nyolcfős, kétfordulós, körmérkőzéses viadalt rendez, hanem két négyes csoportban, egyenes kieséses rendszerben bonyolítja le a nemzetközi szövetség (FIDE) a női sakkvilágbajnok-jelöltek idei tornáját, amelynek nyereményalapja 250 ezer euró (103 millió forint).

Ifj. Botár Olivér kapja idén a Moholy-Nagy-díjat

Ifj. Botár Olivér (Oliver A. I. Botar) kapja idén a Moholy-Nagy-díjat; a világ egyik legismertebb Moholy-Nagy-kutatójaként számon tartott művészettörténész és kurátor csütörtökön a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) veheti át az elismerést Fülöp József rektortól.

Agrárminisztérium: szobrot avattak Dimény Imre tiszteletére Gödöllőn

Fejlesztés nélkül az agrárium nem termel jövedelmet, nincs jó minőségű és megfelelő mennyiségű élelmiszer - mondta Nagy István agrárminiszter.

Rishi Sunak az Egyesült Királyság új miniszterelnöke (2. rész)

Rishi Sunak az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király kedden hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten

A magyarság örökké hősként emlékezik az 1956. október 25-én a Kossuth téren eldördült sortűz áldozataira és az 1956-os szabadságharc és forradalom minden hősére.

Fodor Csenge is kihagyja a tornát

Fodor Csenge kihagyja a novemberi női kézilabda Európa-bajnokságot.