Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nagy-Britanniában 24,3 százalékkal, 140 948 darabra esett az új autók eladása júniusban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 14,6 százalékkal emelkedett.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt július 11-16. között , az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek - közölte a vállalat az MTI-vel.
A kármegelőzésre összpontosít a román fogyasztóvédelem a repülőtéri káosz miatt érkezett panaszoknál
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Ellenőrzéseket indított a román fogyasztóvédelem (ANPC) a reptéri fennakadások és járattörlések miatt bepanaszolt légitársaságoknál, de nem a bírságolásra, hanem arra összpontosít, hogy megelőzze a panaszok számának megsokszorozódását.
Az Európai Unióban a betárolt gáz mennyisége 10 százalékponttal volt magasabb májusban, mint egy éve, Magyarországon pedig 48 százalékkal nőtt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden, a májusi földgázpiaci riportja alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) 300 millió forinttal támogatja a régmúltból megmaradt, forgalomból kivont hatóanyagú, lejárt vagy nem azonosítható növényvédő szerek szakszerű begyűjtését, elszállíttatását és ártalmatlanítását.
A nemzetpolitika területén a magyar kormány alapvetése, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért döntöttek úgy, hogy a nemzet legfontosabb döntéseibe minden magyart be kell vonni, minden magyar véleménye számít - mondta Menczer Tamás.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) törölte az idei, Hangcsouba kiírt félmaratoni világbajnokságot.
Az ifj. Vidnyánszky Attila által színpadra állított Ifjú barbárok című előadással zárja idei évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte kedden a teátrum.
A magyar labdarúgócsapatok közül elsőként a Ferencváros kezdi meg szereplését az európai kupaporondon: a zöld-fehérek ellenfele szerdán a kazah Tobol lesz a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
A kolozsvári Váta Lóránd és a marosvásárhelyi László Csaba színművészt is díjazta a Román Színházi Szövetség (UNITER) azon a gálán, amelyen a tavalyi év legjobb színházi teljesítményeiért járó elismeréseket adták át.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a román férfit, aki társával magát rendőrnek kiadva három román nőt rabolt ki az M5-ös autópályán 2019 tavaszán.
