Von der Leyen: Oroszország közvetlen fenyegetést jelent a világrendre

Oroszország közvetlen veszélyt jelent a világrendre az Ukrajna elleni barbár háború, a Kínával kötött aggodalomra okot adó paktum és az új típusú, jobbára önkényes nemzetközi kapcsolatokra törekvése miatt - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Baleset miatt lezárták a 21-es főutat Salgótarjánnál

Összeütközött két autó a 21-es főút 51-es kilométerében, Salgótarján külterületén, a lucfalvi elágazónál a Hatvan irányába tartó oldalon, ezért a főutat lezárták - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Márciusban kevesebb oroszországi energiahordozót importált Németország, de másfélszeres áron

Márciusban több mint negyedével csökkent Németország energiahordozó-importja Oroszországból, de másfélszer annyit fizetett érte, mint egy évvel korábban - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön publikált jelentéséből.

Gyulay Zsolt elnök vezetésével MOB-küldöttség járt az olimpia helyszínén

Gyulay Zsolt elnök vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) háromfős küldöttsége vett részt a párizsi Accor Arénában megtartott Global Sports Week rendezvényen, amelynek résztvevői eszmecserét folytathattak a soron következő nyári ötkarikás játékok szervezőivel.

Robbanás történt egy vegyi üzemben Szlovéniában, többen megsérültek

Robbanás történt csütörtökön reggel a dél-szlovéniai Kocevje város Melamin nevű vegyi üzemében, tíz ember megsérült, egy pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett - közölte a szlovén Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

NNK: folyamatosan csökken az új fertőzöttek és a halottak száma

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Tovább tartanak nyitva a NAV ügyfélszolgálatai május 20-ig

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai a személyijövedelemadó-bevallás miatt 2022. május 16. és 20. között rendkívüli, hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.

BKK: csak az első ajtón lehet felszállni a 16-os, a 16A és a 116-os buszokra hétvégén

Hétvégente csak az első ajtón lehet felszállni a 16-os, a 16A és a 116-os autóbuszokra szombattól - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Két érem és egy kieső sorsa dől el az utolsó fordulóban

A bajnoki cím és egy kieső hely már korábban "elkelt" a labdarúgó OTP Bank Ligában, a hétvégi zárófordulóban pedig eldől a további két érem és a másik kieső sorsa is.

Princzinger: bebizonyosodott, hogy a kerékpársport népszerű Magyarországon

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a Giro d'Italia országúti körverseny első három szakaszának magyarországi megrendezése során bebizonyosodott, mennyire népszerű a sportág az országban.

Dunai Mónika: a közlekedésfejlesztés a legfontosabb cél Rákosmentén

A közlekedés fejlesztése, gyorsítása a legfontosabb cél Rákosmentén, mert onnan tízezrek utaznak másfél órát a munkahelyükre, illetve iskolába - közölte Budapest 14-es számú választókerületének országgyűlési képviselője, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Orvosszakértő: nem lehet megállapítani, ki lőtte agyon az al-Dzsazíra tudósítóját Dzseninben

Nem lehet bizonyosan megállapítani, hogy Sirín Abu Aklát, az Al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió palesztin tudósítóját az izraeli hadsereg vagy palesztin fegyveresek lőtték le Dzseninben.