Újabb érmeket szereztek a magyar versenyzők a szakmák világversenyén.
Újabb baleset miatt zárták le az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát Kistelek közelében kedd délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján.
Viszonylag nagy kiterjedése és szervezettsége miatt a radikális iszlamista mozgalmak jelentik továbbra is a legfőbb veszélyt a holland nemzetbiztonságra nézve - olvasható a holland terrorelhárító ügynökség (NCTV) kedden közzétett jelentésében.
Azt követően, hogy az idei nyárt a legmelegebb volt Európa történetében, a múlt hónap volt az eddigi legmelegebb október a kontinensen, a felszíni levegőhőmérséklet 1,92 Celsius-fokkal haladta meg az 1991 és 2020 közötti időszakban mért átlagos hófokot.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Többhavi stagnálás és csökkenés után szeptemberben nőtt egy kissé a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző havihoz képest az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Romániában a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Történelmi lehetőséget jelent Magyarországnak, hogy a Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai tervét elfogadta az Európai Bizottság - mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Nem változtatott idei előrejelzésén a Richter, a gyógyszergyártó árfolyamhatástól megtisztítva 10 százalékos eredménynövekedéssel számol forintban - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat harmadik negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Szeptemberben jelentősen növelte értékesítési árbevételét az egy évvel korábbihoz képest a német elektromos és digitális ipari ágazat, megrendelései azonban alig változtak az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI keddi közleménye szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy vállalkozó ellen, aki raliautókon helyezett el hirdetéseket, majd fiktív számlákkal 135 millió forint adó befizetését akarta elkerülni - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezeték, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe lehetővé teszi, hogy Magyarország tovább tágítsa beszerzési lehetőségeit - jelentette ki Ságvári Pál.