Lehetséges adathalász hirdetéseket vizsgál a Google platformján a GVH

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Google-lal szemben.

Tom Cruise érzelemteli beszéddel köszönte meg tiszteletbeli Oscar-díját

Érzelemteli beszéddel köszönte meg Tom Cruise az amerikai filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díját vasárnap, a Los Angeles-i Ray Dolby bálteremben megrendezett ünnepségen, amelyen Debbie Allen koreográfus, Wynn Thomas produkciós tervez és Dolly Parton is díjat kapott.

Mika Häkkinen 14 éves lánya is bekerült a McLaren utánpótlásába

A tavaly és az idén is konstruktőri világbajnok McLaren Forma-1-es istálló a kétszeres vb-győztes finn Mika Häkkinen 14 éves lányát, Ellát is beválogatta az utánpótlás-nevelő programjába.

Európai animációs díjjal jutalmazták a Kék Pelikant

Elnyerte a legjobb animációs film forgatókönyvért járó Emile díjat Csáki László Kék Pelikan című filmje - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-t.

Hétköznapi passiójátékkal búcsúzik Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színháztól

A Nikosz Kazantzakisz regénye alapján készült Látni a láthatatlant - hétköznapi passiót állítja utoljára igazgatóként színpadra Seregi Zoltán november 21-én a Békéscsabai Jókai Színházban.

AM: folytatódik a földértékesítési program

Több mint 3100 darab, 10 hektárnál kisebb területű, állami tulajdonú föld megvásárlására nyílik lehetőség hétfőtől a gazdák számára.

Kiss-Hegyi Anita: különleges helyszíneken lesznek kulturális programok a Budapest-napon

Különleges helyszíneken lesznek kulturális programok a Budapest-napon, így a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a vasúti pályaudvarokon is lépnek fel művészek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára.

Koncz Zsófia: a háború finanszírozása helyett mi a magyar családokat támogatjuk

A háború finanszírozása és a migráció helyett mi a magyar családokat támogatjuk, 4802 milliárd forint szerepel a jövő évi költségvetésben erre a célra - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

Az AutoWallis Csoport árbevétele idén az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal bővült éves összevetésben

Az AutoWallis Csoport árbevétele az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal 353,2 milliárd forintra bővült az előző év azonos időszakához képest.

NKFH: bambuszrost jelenléte miatt Kínából származó gyermek étkészletet hívtak vissza

Bambuszrost jelenléte miatt visszahívták az UOUOROSE márkájú, Kínából származó gyermek étkészletet - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-vel.

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Elsősorban az LA10 Program keretében szereplő öt-öt férfi és női öttusázóra számít majd az új idényben Belák János, a hazai sportági szövetség felnőtt- és utánpótlás válogatottért felelős sportszakmai vezetője, de - elmondása szerint - nyílt a verseny a helyekért.