Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

A tervek szerint januártól újra csapatával készülhet Kalmár Zsolt, a harmadosztályban szereplő Gyirmót 36-szoros válogatott futballistája.

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.

Forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében szombaton

Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás várható szombaton az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében 7 és 17 óra között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

Négy ország fiatal tehetségeinek rövidfilmjei láthatók az I. CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztiválon

Négy ország fiatal tehetségeinek rövidfilmjeit vetítik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) által első alkalommal megrendezett CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztiválon pénteken és szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Meghaladta a tízezret a vállalati e-autó program segítségével beszerezni kívánt klímabarát járművek száma, az igénylések alapján közel 7800 környezetkímélő személygépkocsi és több mint 2200 kisteherautó zöldítheti az állományt - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

Major Veronika a 13., Fábián Sára a 16. sportpisztolyban

Egyik magyar sem jutott döntőbe a női sportpisztolyosok versenyében, melyet az olimpiai bronzérmes Major Veronika a 13., Fábián Sára Ráhel pedig a 16. helyen zárt pénteken a kairói sportlövő-világbajnokságon.

Péni István negyedik fekvőben

Péni István a negyedik helyen végzett a férfiak kisöbű szabadpuska fekvő testhelyzetű számában pénteken a kairói sportlövő-világbajnokságon.

Hankó Balázs: 120 milliárd forintot biztosítanak a magyar egyetemi kutatások támogatására

Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra.

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben a szakértő szerint

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila.

Szijjártó Péter: Brüsszel újabb vámokat akar kivetni, amire nemmel fogunk szavazni

Újabb áremelkedéseket fognak okozni a vasötvözetek behozatalára kivetni tervezett brüsszeli vámok, a magyar kormány ezért nemmel fog szavazni a javaslatra - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

Forgalomkorlátozás várható szombat délelőtt az M0-s autóúton, Diósd térségében

Hurokdetektor-javítás miatt forgalomkorlátozás várható szombat délelőtt az M0-s autóúton az M5-ös autópálya irányából az M1-es autópálya felé, Diósd térségében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.