Free dzsessz, afrikai és ázsiai zenei elemek a Jü új lemezén

Különleges hangzású lemezzel jelentkezett a budapesti bázisú Jü zenekar, amely a következő hetekben az A38 hajón és a Trafóban is bemutatja friss anyagát.

Kávéházak Éjszakája Budapest mellett Veszprémben is

Idén Budapest mellett Veszprém is házigazdája a Kávéházak Éjszakája rendezvénysorozatnak.

Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén

Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.

Magyarországon 1500 iskola vesz részt a pénteki programban

Magyarországon 1500 iskola vesz részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által életre hívott, ma már Európai Diáksport Napja (ESSD) néven futó pénteki programban, melynek során az MDSZ mozgásra hívja a hazai általános és középiskolákat, amelyek között csaknem 20 millió forint értékben osztanak majd

Autós felvonulást tartanak a rendőrök vasárnap Budapesten

Nagyszabású autós felvonulást tart vasárnap a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) fennállásának 140. évfordulója alkalmából.

Orbán: a Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára

A balkáni népek számára az út az Európai Unióba Közép-Európán keresztül vezet - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, Budapesten.

Ingyenes szuperkoncerttel ünnepel az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt.

Nagyszabású ingyenes Szuperkoncerttel ünnepli fennállásának három évtizedét a Szerencsejáték Zrt. szombaton a felújított Puskás Aréna Szoborparkban Budapesten.

Agrár államtitkár: minőségi mezőgazdaság születhet a következő tíz évben

A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő tíz év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára - jelentette ki Feldman Zsolt.
Ez az Istenről kapott küldetésed a horoszkóp szerint!

Ez az Istenről kapott küldetésed a horoszkóp szerint!

Neked mi a Mindenhatótól kapott életfeladatod?

Lőszereket találtak egy autóban a beregsurányi határállomáson

Kétszázötven darab, 9 milliméteres lőszert találtak egy autóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson - közölte a hatóság megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

NMHH: mintegy hetvenmillió forint műszaki támogatás közösségi tévéknek, rádióknak

A médiatanács döntése nyomán tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió majdnem 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

Pasaréten kezd a címvédő Sopron

A Vasas Akadémia csarnokában kezdi meg szereplését a címvédő Sopron Basket szombaton a női kosárlabda NB I 2021/2022-es idényében.