Újabb orosz gyanúsított ellen indított kedden vádemelési eljárást az angol-walesi főügyészség az angliai Salisbury városában 2018 tavaszán elkövetett mérgezéses támadás ügyében.
Az új típusú koronavírustól valószínűleg nem lehet véglegesen megszabadulni, de kiterjedt oltási kampányokkal a minimálisra lehet csökkenteni az emberiségre gyakorolt hatását - mondta kedden a BBC rádiónak Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök járványügyi főtanácsadója.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Nem elég együttérezni, aktívan kell segíteni - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Összefogás a bűncselekmények áldozataiért című szakmai konferencia megnyitóján kedden Budapesten.
Csaknem száz programot, köztük látványos előadásokat, szakmai tájékoztatókat és kísérleteket kínál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Kutatók éjszakáján pénteken és szombaton.
Az eddigi sikerekre építkezik a következő években a hollandiai kettesfogathajtó-világbajnokságon győztes magyar csapat.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A globális bruttó hazai termék az idei második negyedévben már elérte a válság előtti szintet az OECD kimutatása szerint.
Harminchat olimpiai, egy paralimpiai aranyérem, valamint több száz ötkarikás, világ- és Európa-bajnoki érem képviselőit láthatják a sportrajongók szombaton délután a Duna Arénában negyedik alkalommal sorra kerülő Vizes Gálán.
A magyar kormány megszorításellenes és támogatáspárti gazdasági válságkezelésének köszönhetően Magyarország megerősödve kerül ki a válságból - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Dabason.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tízezer és ötvenezer forint közötti pénzbírsággal sújthatja ezentúl a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A gyermekvédelemben élő 23 ezer fiatal jövője senkinek nem lehet közömbös - jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár kedden Szegeden.
Színes programokkal készülnek Zala megyében a 15. Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatra: éjszakai könyvtárlátogatással, kreatív városi sétával és épülettájfutással is várják a közönséget szeptember utolsó hétvégéjén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Vad Viharsarok című természetfilmmel, trófeákkal és egy új női vadászati ruhakollekcióval képviselteti magát Békés megye a szombaton kezdődő Vadászati és Természeti Világkiállításon.
