Csalódott a Roszatom az atomerőmű-szerződés finn felmondása miatt

Csalódott a Roszatom, amiért a finn Fennovoima vezetése felbontja finn lányvállalatával, a RAOS Project Oy céggel a Hanhikivi-1 atomerőmű építésére megkötött szerződést - közölte hétfőn az orosz állami nukleáris energetikai vállalat.

Polgármestert választanak vasárnap Zalaszabarban

Két független jelölt közül választhatnak polgármestert vasárnap Zalaszabarban, ahol még 2020-ban, a koronavírus-járvány miatt maradt el a voksolás.

Harminc produkcióval várja a közönséget a Kőszegi Várszínház a nyáron

Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház - közölték az MTI-vel a rendezvénysorozat szervezői hétfőn.

Polgármestert és képviselőket választanak Vizsolyban

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban, a településen polgármestert és képviselőket is választanak.

Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc vezetésével kivonult a DK és a Momentum

Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének vezetésével kivonultak a DK és a Momentum képviselői az Országgyűlés hétfői alakuló üléséről.

Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át a köztestület 195. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, és az Akadémiai Újságíró Díjat.

Megalakult az új Országgyűlés

Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők hétfőn, ezzel megalakult az új parlament, a 2018-ban alakult kormány megbízatása pedig megszűnt, ügyvezetőként folytatja munkáját.
Májusi jóslat

Májusi jóslat

Válassz egy lapot az alábbiak közül, ha kíváncsi vagy, hogy mi lesz számodra a tavasz utolsó havának legnagyobb eseménye.

Meglepte a lehetőség, de izgatottan készül a visszatérő Nagy Dániel

Meglepte a Zengő Motorsporttól kapott lehetőség, de izgatottan készül a túraautó-világkupa (WTCR) hétvégén rajtoló idényére a mezőnybe visszatérő Nagy Dániel.

Európa Tanács: el kell kerülni az újságírók elleni támadásokat

A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat, és meg kell őrizniük a média munkatársainak jogait fogva tartásuk estén is - jelentette ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa hétfőn.
Májusi számmisztika

Májusi számmisztika

Neked mit üzennek a számok a tavasz utolsó havára?

Több száz kilogramm haltetemet találtak Hajdú-Biharban

Nagy mennyiségű haltetemet találtak egy mezőgazdasági területen Hajdú-Biharban, a berettyóújfalui rendőrök egy halastó tulajdonosát hallgatták ki gyanúsítottként az ügyben - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.