Ismét Ságvári Pált, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesét választotta alelnökének az Energiaszabályozók Regionális Egyesülete (ERRA) a szervezet éves budapesti közgyűlésén, a posztot 2024-ig töltheti be.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Minősített szexuális erőszak miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki legalább hatszor megerőszakolta kiskorú unokahúgát Sopronban - közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A Hamász katonai létesítményeit lőtte éjjel az izraeli hadsereg a Gázai övezetben - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Magyarországon a beoltottak száma 6 405 342, közülük 6 191 154-en a második, 3 857 876-an a harmadik, 280 159-en már a negyedik oltást is megkapták.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,27 pontos emelkedéssel, 43 208,71 ponton nyitott csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a térségben még nyitva tartó piacokon sem alakult ki biztos trend.
Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország területére szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5133 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5322-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Érdekességek, amiket talán nem tudsz az Oscar-díjas színésznőről.