Hétvégi horoszkóp (március 12. – március 13.)

Hétvégi horoszkóp (március 12. – március 13.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Idegenrendészet: meghatározott céllal tartózkodási engedélyt is kérhetnek a harmadik országbeliek

Meghatározott céllal tartózkodási engedélyt is kérhetnek Magyarországon az ukrajnai háború miatt menekülő harmadik országbeli állampolgárok - közölte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.

Negyvenéves csúcson az infláció az Egyesült Államokban februárban

Idén februárban negyvenéves csúcsot döntött a fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke az Egyesült Államokban.

Hollik: a baloldal Brüsszellel karöltve az energiaszektort is szankciókkal sújtaná

A Fidesz értékelése szerint a magyar baloldal "Brüsszellel karöltve" arra törekszik, hogy az orosz-ukrán háború miatt Oroszországra kivetett szankciók érintsék az energiaszektort is, ez azonban a rezsiárak megnégyszereződését eredményezné.

Halálos baleset történt Mélykútnál

Egy ember meghalt, többen megsérültek miután egy személyautó belerohant egy mezőgazdasági vontatóba csütörtök délután Mélykútnál - közölte a rendőrség a honlapján.

Módosított költségvetést fogadott el Nagykanizsa önkormányzata

Nagykanizsa közgyűlése a testületben többséget adó Éljen VárosunNk! Egyesület (ÉVE) módosításaival fogadta el csütörtökön az először februárban tárgyalt, de akkor elutasított költségvetési javaslatot.

SZTE: jövő őszre új oktatási tömböt kap a szegedi egészségügyi képzés

A korábbi sebészeti klinika épületét uniós támogatással átalakítva jövő ősztől új oktatási tömbben is zajlik az egészségügyi képzés a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Tovább enyhülnek a járványellenes óvintézkedések Csehországban

Csehországban hétfőtől már csak a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi és a szociális intézetekben lesz kötelező a maszkok viselete; üzletekben, színházakban, munkahelyeken ez a járványellenes óvintézkedés megszűnik.

Orbán Viktor a rendkívüli EU-csúcsra utazik; az olajra és a gázra kivetendő szankciók ellen lép fel

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután Franciaországba utazik; az uniós állam- és kormányfők Versailles-ban fognak összeülni, hogy nem hivatalos találkozó keretében megbeszélést folytassanak az ukrajnai háborúról valamint annak következményeiről.

Izsák Balázs: Ha egy közösség élni akar, megszervezi önmagát

Izsák Balázs szerint van tere az értelmes cselekvésnek Székelyföldön, és ha egy közösség élni akar, akkor megszervezi önmagát, és cselekszik.

MEKH: Magyarország földgáz- és villamosenergia-ellátása zavartalan

Magyarország földgáz- és villamosenergia-ellátása zavartalan, a határkeresztező vezetékeken továbbra is rendben zajlik a gázforgalmazás, az ország földgáztartalékai megfelelőek Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese sz

Átadták a MÚOSZ sajtónapi díjait

Átadták a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) sajtónapi díjait; Magyar Sajtódíjat kapott Dezső András, a HVG újságírója, Vitéz F. Ibolya, a 24.hu újságírója, valamint a 444.hu szerkesztősége - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.