KSH: januárban 22,3 százalékkal nőttek a termelői árak

Januárban az ipar belföldi értékesítési árai 35,7, a forintban mért exportárak 15,5 százalékkal emelkedtek.

Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Kis emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Hétmilliós betétkifizetési korlát és felügyeleti biztos a magyar Sberbanknál

A hitelintézet biztonságos működésének fenntartása érdekében március 2-től 30 napra ügyfelenként 7 millió forintban maximálta a magyarországi Sberbank Zrt.-től felvehető forint és ennek megfelelő összegű deviza betétek, illetve egyéb források összegét a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Tömegszerencsétlenséget okozott egy szerb embercsempész Sárvár közelében

Heten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek kedd hajnalban a 88-as úton Sárvár közelében, miután egy embercsempész árokba borult járművével - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Tállai András: két héttel korábban elkészültek, már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek

Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott.

Erősödött kissé a forint

Erősödött kissé kedd reggelre a forint árfolyama az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon a főbb devizákkal szemben; 0,12 százalékkal az euróval, 0,16 százalékkal a dollárral, 0,15 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Lemondta a magyar hokiszövetség a fehéroroszok elleni mérkőzéseket

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) lemondta a fehérorosz válogatott elleni felkészülési mérkőzéseket azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) hétfőn szankciókat léptetett életbe az orosz és a fehérorosz szövetség ellen az ukrajnai háború miatt.
Ilyen érzelmi viharra számíthatsz márciusban!

Ilyen érzelmi viharra számíthatsz márciusban!

Válassz egy lapot az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Gyenge kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani kedden a vezető európai értékpapírpiacokon.

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Heti angyalhoroszkóp (március 01. – márciusban 07.)

Heti angyalhoroszkóp (március 01. – márciusban 07.)

Neked mit üzennek az angyalok a következő napokra?

Önkormányzatok, egyetemek, szervezetek is segítik az Ukrajnából menekülőket

Szállás biztosításával, adománygyűjtésekkel, élelmiszerrel és takarókkal, valamint a felajánlásokat fogadó számlaszámok létrehozásával is segítik az önkormányzatok, oktatási intézmények, szervezetek az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülőket.