Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, de a csütörtöki záróértékükhez képest csak minimális volt az elmozdulás.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Novemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkent a német áruforgalmi külkereskedelmi többlet, miközben az import a második egymást követő hónapban volt rekordnagyságú.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több száz milliárd forint szolgálja a fejlesztések folytatását 2022-ben - írta közösségi oldalán Gyopáros Alpár.
A Fidesz és a KDNP szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra új igazgatóját, ezért pénteken rendkívüli közgyűlésen kérték a döntés visszavonását, a testület azonban határozatképtelen volt.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Magyarországon a beoltottak száma 6 278 355, közülük 6 006 178-an a második, 3 217 724-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 282 957-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51 668,96 ponton nyitott pénteken.
Tavaly novemberben 3,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az előző év azonos időszakához képest - ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Tíz-húsz percet késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon síntörés miatt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Novemberben csökkent a német ipari termelés havi szinten a várt növekedés helyett.
Iránykeresésre, enyhe emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Szerző: Ancsy
itt:
toto-lotto-keno
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.