Szeptember végéig 3,3 százalékkal nőtt a román járműgyártás

A január és szeptember közötti időszakban 3,3 százalékkal nőtt a román járműgyártás a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a romániai autógyártók egyesülete.

Az ukrán nyomozó hatóság kezdeményezte Viktor Medvedcsuk letartóztatását

Az ukrán nyomozó hatóság a főügyészséggel egyeztetve kezdeményezte Viktor Medvedcsuk ellenzéki politikus, dúsgazdag üzletember letartóztatását.

Bővítené és igazságosabbá tenné a családtámogatások rendszerét a Jobbik

Bővítené és igazságosabbá tenné a családtámogatások rendszerét a Jobbik - jelentette be hétfői online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

Füstmérgezésbe halt bele két ember hétfőn

Két ember meghalt füstmérgezésben hétfő délelőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Beiktatták hivatalába az új osztrák kancellárt

Alexander Van der Bellen osztrák államfő hétfőn ünnepélyesen beiktatta hivatalába az új kancellárt, Alexander Schallenberget, és egyúttal az új külügyminiszter is letette a hivatali esküt.

Elkezdődött Németországban az előzetes koalíciós egyeztetések második szakasza

Elkezdődött hétfőn Berlinben a következő német szövetségi kormány megalakítását célzó előzetes egyeztetések második szakasza, amelyben már csak a szeptemberi parlamenti (Bundestag-) választáson győztes szociáldemokraták tárgyalnak lehetséges partnereikkel.

Elektromos autóbuszokat állítanak üzembe Debrecenben

Eredményes lett az elektromos autóbuszok beszerzésére és üzembe helyezésére irányuló, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. által kiírt közbeszerzés, így hamarosan 12 új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz áll forgalomba Debrecenben.

Tizenöt ember ellen indult eljárás a vasi rangadó szurkolóinak összecsapása miatt

Tizenhárom emberrel szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, valamint két személlyel szemben rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt indítottak eljárást az október 9-i vasi korsárlabda rangadó szurkolótáborainak összetűzése miatt.

Denevérre is lehet szavazni az év madara választáson Új-Zélandon

Először lehet emlősállatra, az őshonos denevérre is szavazni Új-Zélandon az év madara választáson - írta meg a The Guardian.

Magyar vizsla fajtabemutatót rendeztek

Magyar vizsla fajtabemutatót rendeztek az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon hétfőn a Hungexpón.

Fury 37 és fél millió dollárt kapott a Wilder elleni győzelemért

A győztes brit Tyson Furynak mintegy 37 és fél millió dollárt hozott győzelme az amerikai Deontay Wilder elleni profi nehézsúlyú címmeccsen, amelyet a felek a hétvégén vívtak Las Vegasban a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övéért.

Romániában csaknem 27 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az első nyolc hónapban

Romániában csaknem 27 százalékkal, 3,087 milliárd euróval nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.