Kinevezte Magyar Péter kormányának minisztereit Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Szerdán kezdik meg a ferencvárosi Mester utca belső szakaszának felújítását, a munkálatok miatt a Ferenc körút és a Haller utca között ideiglenes forgalmi változásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Nem tudok egyetérteni a Benes-dekrétumokkal, mert a kollektív bűnösség elvén alapulnak - jelentette ki Bernd Posselt, a Csehszlovákiából kitelepített Szudétanémetek Honfitársi Szövetségének (SdL) elnöke.
A lengyelek relatív többsége szerint szükség van a jelenlegi alkotmány megváltoztatására, de sokan attól tartanak, hogy a módosító javaslatok várhatóan nem az állampolgárok, hanem a politikusok érdekeit szolgálnák.
Az Øffline Oida, az osztrák főváros első digitális detox pop-up kávézója.
Május 15-től indul az Agrárium 2026, a KSH több tízezer gazdaságot érintő országos adatfelvétele, az összeírás a teljes agrárszektort érinti - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.
A választások után sem változtak a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) törvényben meghatározott feladatai.
Idén már nem módosítják az szja-rendszerét, az áfát viszont csökkenthetik a jelzett termékkörökre - válaszolta újságíróknak Kármán András pénzügyminiszterjelölt a keddi bizottsági meghallgatását követően.
Ilyés Ferenc elnök szerint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) fő feladata, hogy megismerje az új kormányzat sportirányításának terveit, hogy a jövőben közösen, együtt tudjanak dolgozni a sportágért.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
"Esélyes forgatókönyvnek" nevezte kedden a román államfő, hogy technokrata miniszterelnök-jelöltet bízzon meg kormányalakítással.
Tiltakozott a Mi Hazánk Mozgalom kedden amiatt, hogy a leendő egészségügyi miniszter tanácsadóvá kívánja kinevezni Karikó Katalint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.