Kezdődik a Desiré fesztivál Szabadkán

Péntek este a Franciaországból érkező Atelier 3+1 társulat Omma című előadásával kezdődik az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 29-ig tizenöt előadással és három koncerttel várja a közönséget.

Nem ismerik eléggé a fogyasztók az étrend-kiegészítőket a Nébih felmérése alapján

A Nébih felmérése szerint sokan fogyasztanak étrend-kiegészítőt, jellemzően többfélét is, ugyanakkor a termékkört érintő alapvető információkkal már nem mindenki van tisztában, ezért a hivatal szakemberei egy, a fogyasztókat segítő útmutató összeállításán dolgoznak.

György István: hétfőn kezdődik az oltási akcióhét

Hétfőn kezdődik az oltási akcióhét, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken Kaposváron.

Duna House: újabb igénylői kör pályázhat a falusi csok támogatásaira

A nagyvárosok tágabb vonzáskörzetére is kiterjed a falusi csok, így további házvásárlók jelentkezhetnek a támogatásért - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House.

Kardiovaszkuláris területen a világ 55. legjobb egyeteme a Semmelweis

Több szakterületen is javította korábbi pozícióit a Semmelweis Egyetem a "US News Best Global Universities" 2022-es világrangsorában.

Vádat emeltek egy csaló ellen, aki sportorvosi engedélyeket hamisított

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség kuruzslás, közokirat-hamisítás és csalás miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki "nagyüzemben" hamisított sportorvosi engedélyeket, és egy társával még sportorvosi vizsgálatokat is színlelt - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon.

HÉTVÉGI SPORTMŰSOR

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények.

Elhunyt 135 beteg, 11 289 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Meghalt 135, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 11 289 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte pénteken a koronavirus.gov.hu.

BUX: 51 989,42 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2,88 pontos csökkenéssel, 51 989,42 ponton nyitott pénteken.

ITM: nem szállít a külföldi webáruház? Egy kattintásnyira az ingyenes segítség!

Az év bármely szakában kellemetlenséget okoz, ha az online rendelt termék nem érkezik meg, vagy hamar meghibásodik.
Hétvégi horoszkóp (november 20. – november 21.)

Hétvégi horoszkóp (november 20. – november 21.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!