A PNL Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi minisztert jelöli kormányfőnek

Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi minisztert jelöli miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen alakítandó nagykoalíciós kormány élére.

Szabadidőközpont lesz az egykori veszprémi gyermekkórház épületéből

Szabadidőközpont lesz az egykori veszprémi Heim Pál Gyermekkórház épületéből.

Kövér László: Ciprussal előbb voltunk barátok, mint szövetségesek

Ciprussal előbb voltunk barátok, mint európai uniós szövetségesek - hangsúlyozta Kövér László házelnök ciprusi látogatása során tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Több erőszakos határsértési kísérlet történt éjszaka

A lengyel-fehérorosz határon csütörtökre virradóra elkövetett erőszakos határsértési kísérletekről számoltak be a lengyel hatóságok.

Soltész Miklós: egymilliárdos kormányzati támogatással újul meg a velemi Avar Szálló

Egymilliárd forintos kormányzati támogatással megkezdődött a velemi Avar Szálló felújítása; az épületet kormánydöntéssel a katolikus egyház, a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába adták.

A Nemzeti Tehetség Programban 1,7 milliárd forint támogatást ítéltek oda

A Nemzeti Tehetség Program idei pályázati felhívásaiban tíz kategóriában 1225 nyertes pályázó több mint 1,7 milliárd forint támogatást kapott, a benyújtott pályázatok 49 százaléka támogatásban részesült - tájékoztatták a program szervezői csütörtökön az MTI-t.

Megkezdődött a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása

Megkezdődött a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása, a munka várhatóan 2023 októberére fejeződik be.

Mindhárom magyar továbbjutott férfi 1500 méteren

Akárcsak a nőknél, a férfiaknál is mindhárom magyar induló - Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry egyformán futamgyőztesként - továbbjutott az 1500 méter selejtezőjéből a negyeddöntőbe.

OTP felmérés: csökkent azok aránya akiknek romlott anyagi helyzetük a járvány miatt

Míg tavaly a megkérdezettek 35 százaléka válaszolta, hogy a járvány időszakában romlott az anyagi helyzete, addig az idén ez az arány 27 százalékra csökkent - tájékoztatta az OTP Bank legújabb öngondoskodási felmérése eredményéről csütörtökön az MTI-t.

NMHH: átadták a Goldmark Péter Károly-díjat

Éles Gabriella, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Műsorfigyelő Osztályának vezetője, valamint Keleti Éva fotóművész kapta az NMHH idei Goldmark Péter Károly-díját - tájékoztatta a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

A tekvondós Salim Omar aranyérmet nyert a szarajevói versenyen

A tokiói nyári olimpián küzdelemben ötödik magyar tekvondós, Salim Omar nyert súlycsoportjában a szarajevói nemzetközi versenyen.

Belföldön lehet a leggyorsabban internetezni Európán belül az ITM helyettes államtitkára szerint

Az európai államok közül a Magyarországon élők interneteznek a leggyorsabban - jelentette ki az 5G Koalíció (5GK) csütörtöki konferenciáján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.