LMP: a kormány a "klímabűnöző nagyvállalatokat" támogatja

Az LMP országgyűlési határozatban zárná ki, hogy olyan cégek kapjanak állami támogatást, amelyek hozzájárulnak a klímaváltozáshoz.

Varga Judit: a kormány elutasítja a brüsszeli kettős mércét

Mi eddig is nyitottak voltunk, ha a jogállamiság kérdéséről volt szó, sosem árultunk zsákbamacskát.

Vádat emeltek két egykori rendőr ellen korrupció miatt

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfi, köztük két egykori rendőr ellen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál.

BÁV: a kisvállalkozók harmada tart attól, hogy az ünnepi forgalom elmarad a várttól

A vendéglátásban dolgozók fele, összességében a hazai kisvállalkozások közel harmada - 31 százaléka - tart attól, hogy hogy a járványügyi helyzet miatt az ünnepi időszak bevételei elmaradnak a várttó, és a cégek háromnegyede számol a tavalyinál kisebb forgalomra.

Elásott csempészcigarettára bukkantak a pénzügyőrök a magyar-ukrán zöldhatáron

Csaknem 21 millió forint értékű, földbe ásva elrejtett csempészcigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a magyar-ukrán zöldhatáron Kispaládnál - közölte a hatóság bevetési igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Újabb tömeges határsértési kísérletet hiúsítottak meg a fehérorosz határon

Újabb erőszakos tömeges határsértési kísérletet hiúsítottak meg a lengyel-fehérorosz határon csütörtökre virradó éjjel - közölte a lengyel belügyminiszter-helyettes, Bartosz Grodecki a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióval.

Nagy István: új korszakot nyit a mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia

Új korszakot nyit a magyar mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia létrehozása - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
Ez az Örökkévalók karakter vagy a horoszkóp szerint

Ez az Örökkévalók karakter vagy a horoszkóp szerint

Vajon ki és miben hasonlít a csillagjegyedre?

Elhunyt 132 beteg, 8394 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Meghalt 132, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8394 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

Szijjártó: Magyarország a Türk Tanáccsal közösen 500 ezer vakcinadózist adományoz a rászoruló afrikai országoknak

Magyarország, Törökország és Azerbajdzsán a Türk Tanács koordinálásával 500 ezer vakcinadózist adományoz a leginkább rászoruló afrikai országoknak, így támogatva a védekezést a koronavírus-járvány ellen - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.

BUX: 53 386,84 pont, minimális gyengülés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,39 pontos csökkenéssel, 53 386,84 ponton nyitott csütörtökön.