A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,87 pontos csökkenéssel, 135 894,46 ponton nyitott csütörtökön.
Több mint 70 borászat termékeivel 50-nél is több borospince várja a látogatókat a 14. Avasi Borangolás Miskolcon, ahol a borok mellett kézműves finomságokat, hagyományos ételeket és konyhaművészeti különlegességet is kóstolhat a fesztiválközönség.
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Megszűnik a TV2 Tények című hírműsora - erősítette meg a csatorna elnök-vezérigazgatója a 444-nek.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Lezárják és befedik az egyik zalaegerszegi parkolót, két utcában pedig előkészítik a minél hamarabbi aszfaltozást, az azbesztszennyezés miatti problémák megoldására 100 millió forint kormányzati forrást is megítéltek a városnak.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Az elemzők által vártnál jelentősebben nőttek a német feldolgozóipari megrendelések márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint 2,6 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy bolgár sofőrnél az M43-as autópályán a pénzügyőrök - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Ismeretlen helyre távozott és két hétig ellátatlanul hagyta négy gyermekét egy somogyi nő 2024 szeptemberében, emiatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A Croatia Airlines horvát légitársaság a következő negyedévben mintegy 900 járatot töröl a kerozin árának emelkedése miatt - írta csütörtökön a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap.
Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 10,6 százalékkal, naptárhatástól (és húsvéthatástól ) megtisztítva 8,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Szakmai alapon működő, politikamentes, szolgáltató kamarára van szükség - reagált a leendő Tisza-kormány agrár- és élelmiszergazdasági miniszterjelöltje Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökének lemondására.