Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Három beteg meghalt, és újabb 59 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 632 428 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 462 987-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A címvédő kínai női asztalitenisz-válogatott 3-0-ra legyőzte a német csapatot a tokiói olimpia szerdai elődöntőjében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,60 pontos emelkedéssel, 49 316,21 ponton nyitott szerdán.
Júniusban a nyers adat szerint 6,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nagy Péter első lett a férfi súlyemelők plusz 109 kilogrammos kategóriájának B csoportjában, szerdán, a tokiói olimpián. Végső helyezésére az A csoport délutáni küzdelmeinek zárultával derül fény.
Elek Gábor szövetségi kapitány többet kapott, mint amit várt a magyar női kézilabda-válogatottól a norvégok ellen szerdán elszenvedett 26-22-es vereség alkalmával a tokiói olimpia negyeddöntőjében.
Elsőként a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes spanyol válogatott jutott négy közé a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján.
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
A neked szóló jóslatért csak választanod kell egyet Szent Teréz mágikus rózsái közül.
A magyar női kézilabda-válogatott 26-22-es vereséget szenvedett a norvég csapattól a tokiói olimpia női kézilabdatornájának szerdai negyeddöntőjében.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A globálisan kedvező hangulatban emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, ezzel együtt az óvatosság lehet a meghatározó a kereskedésben.