Az államfő Kék bolygó című podcastjának nyár végi adása az eddigi legemlékezetesebb beszélgetéseket eleveníti fel

Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfőn megjelent nyár végi ismétlő műsorában a korábbi beszélgetések legemlékezetesebb gondolatait elevenítik fel.

Elhunyt hat beteg, 340 új fertőzöttet találtak

Hat beteg meghalt, és újabb 340 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - ismertette a hosszú hétvége összesítő adatait a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 699 251 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 502 546 fő már a második oltását is megkapta.

Sikkasztó pénzszállító ellen emelt vádat a nyíregyházi ügyészség

Sikkasztás miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen, aki idén májusban csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból, a hiányt pedig álrablással próbálta meg leplezni.

Révész Máriusz: ahol van futókör, nagyobb a sportolási kedv

Az ország 11 pontja kapcsolódik össze jövő vasárnap a Futókörök Napján, a cél, hogy a rendszeres sportolás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Vádat emeltek egy férfi ellen természetkárosítás bűntette miatt

A Kalocsai Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 áprilisában a Duna-völgyi-főcsatorna közelében szándékosan tüzet gyújtott, s emiatt több mint 4,3 hektáron leégett a Natura 2000 minősítésű természetvédelmi terület.

Szerencsétlen kvalifikáció után szabadkártyával jutott ki a zászlóvivő Dani Gyöngyi

Nem alakult jól a kvalifikációs időszak Dani Gyöngyi kerekesszékes vívó számára, de szabadkártyával mégis ott lehet a tokiói paralimpián, melynek keddi megnyitóján, a bevonulásnál éppen ő viszi majd a magyar csapat zászlaját.

Két éjszakára lezárják a Dombóvári út egy szakaszát és a Déli összekötő vasúti híd alatti területet

A Déli összekötő vasúti hídon végzett felújítási munkák miatt lezárják a híd alatti területet és a Dombóvári út egy szakaszát kedden és szerdán 21.00 és másnap reggel 6.00 óra között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

Ingatlan.com: emelkedtek az albérleti díjak

A nyári albérletszezon élénkülést hozott az országos és a fővárosi albérletpiacon - derül ki az ingatlan.com hétfőn kiadott összefoglalójából, amely a KSH-ingatlan.com lakbérindexének júliusi eredményei mellett ismerteti a kínálati piacra augusztus közepén jellemző árakat.

Szabalenka a második

A fehérorosz Arina Szabalenka egy helyet javítva már a második a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.

BUX: 51 717,37 pont, +0,04 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,82 pontos emelkedéssel, 51 717,37 ponton nyitott hétfőn.

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az első hét hónapban

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.