Színes, gazdag évadra készül és sűrű, izgalmas évek elé néz a debreceni Kodály Filharmónia: idén jubileumot ünnepel a Kodály Kórus, két év múlva pedig százéves lesz a zenekar - jelezte Somogyi-Tóth Dániel, a filharmónia igazgató-művészeti vezetője.
Az IMF jelentősen javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
A Pécsi Tudományegyetem ősztől képzőművészeti képzést, festőművészet és szobrászat szakokat indít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel (EMTE) partnerségben - jelentették be kedden a két egyetem illetékesei online sajtótájékoztatójukon.
Baleset miatt lezárták Lébény térségében az M1-es autópálya Ausztria felé vezető oldalát kedden, kora délután - közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hazánk támogatja, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vizsgálja felül a méhekre vonatkozó speciális védelmi célokat - közölte Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxemburgi ülésén.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Újabb kis tapír született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az egynapos jövevényt keddtől már a közönség is láthatja.
Mintegy 350 ingyenes koncerttel várja a Zenélő Budapest rendezvénysorozat az érdeklődőket július 1-je és augusztus 31. között a főváros több szabadtéri helyszínén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Nem jogerősen hat és fél év fegyházra ítéltek kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt egy kecskeméti férfit, aki 1,2 millió forintért vásárolt amfetamint és kokaint továbbértékesítésre - tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-t.
Huszonhárom állomásos turnéra indul július 17-én a Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A kormány 2,3 milliárd forintos támogatásával újulhatnak meg a csepeli utak, mert a főváros nem adott erre pénzt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz csepeli választókerületi elnöke és országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár kedden Csepelen újságírókkal.
Ukrajnában keddre tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, kevesebb mint kétszáz új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma is mindössze öt volt, az aktív betegeké pedig 18 ezer alá csökkent.