A munkáltatói bérjárulékokat tekintve Magyarország a régiós középmezőnybe tartozik, a jövő évre tervezett további 2 százalékpontos csökkentés pedig tovább javítja az ország versenyképességét - közölte a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A nemzet érdeke az elsődleges, azt kell összehangolni a szövetségi érdekrendszerrel, amelyben a hadsereg működik - jelentette ki a honvédelmi miniszter a véderő-, valamint a katonai és légügyi attasék keddi budapesti értekezletén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség egy szír állampolgár ellen, aki januárban 11 illegális bevándorlót akart személyautóval Ausztriába csempészni - tájékoztatta a hatóság az MTI-t kedden.
Többletforrást kell biztostani a kultúrstratégiai intézményeknek ahhoz, hogy a kultúra ismét minél szélesebb körben elérhető legyen.
A gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első, összesen 13 javaslati pontból álló akcióterve már a kormány asztalán van, és a javaslatok döntő többségét már el is fogadta kabinet.
Meghalt egy motoros, miután összeütközött egy autóval a III. kerületi Árpád fejedelem útján - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az európai feltörekvő térség gazdaságai, köztük Magyarország az eddig vártnál valószínűleg gyorsabb ütemben lábalnak ki a koronavírus-járvány sokkjából, bár a közfinanszírozási kockázatok is emelkedtek az adósságállomány növekedése miatt.
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan - jelentette be Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Újraindult a vonatforgalom Tapolca és Lesencetomaj között, ahol korábban összeütközött egy vonat egy személygépkocsival - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki "folytatólagos" vallomást tett - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
Megérkezett az első vakcinaszállítmány a Pfizer gyógyszergyártó cégtől Koszovóba, amely hétfő este 81 900 adag oltóanyagot vett át, kedden pedig egy ugyanekkora szállítmányra számít az amerikai cégtől - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap kedden.
Számára fontos törvényjavaslatok megszavazásával sikeresen vizsgázott az új izraeli kormánykoalíció hétfő éjjel az izraeli parlamentben, a kneszetben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.