Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Május végéig jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzésből gyógyultak plazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Jelentős bizitonsági erők bevonásával, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter jelenlétében illegális hulladékégetőkön ütöttek rajta csütörtökön a román hatóságok a Calarasi megyei Sarulestiben.
Elfogadta a Peking által kidolgozott választási módosításokat a hongkongi törvényhozás csütörtökön - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Átadták a 700 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásából korszerűsített Jászapáti Ipari és Logisztikai Parkot csütörtökön.
A klinikai tesztek harmadik fázisának eredménye szerint hatásos a koronavírus okoztav Covid-19 betegség ellen a kínai Sinopharm két, inaktivált vírust tartalmazó vakcinája - számolt be a kínai sajtó csütörtökön.
A 2022-es költségvetés, az újraindítás költségvetése, soha ennyi pénzt nem fordítottak még a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére, mint jövőre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Hozamemelkedés mellett értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Ismerd meg jobban önmagad!
Hibás lépésnek nevezte csütörtökön az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók visszavonását Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter, megerősítve Varsó álláspontját, miszerint az orosz-német projektként épülő gázvezeték destabilizálja az európai helyzetet.
Az április foglalkoztatási-munkanélküliségi adatokban a járvány harmadik hullámának hatása tükröződik, a nyitás előrehaladtával viszont érdemi javulás várható - állapították meg a csütörtökön megjelent KSH-jelentéseket kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Az Európai Unió elutasítja, hogy az orosz főügyészség nemkívánatosnak minősített három német nem kereskedelmi szervezetet, az eset egy újabb példa arra, hogy az orosz hatóságok figyelmen kívül hagyják a civil társadalmat.