A dél-koreai Jeon-min Pak zongorista, a szintén dél-koreai Cse-min Han csellista és a román Valentin Serban hegedűs nyerte a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei versenyt, amely az idén rendkívüli módon, részben online, részben fizikai jelenléttel zajlott - közölték hétfőn a szervezők.
Egan Bernal nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, ezzel növelte előnyét összetettben, amelyben Valter Attila nyolc és fél perc hátránnyal 21. helyen ért célba, ezzel összetettben a 13.
Első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla a román Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia volt rektorát és helyettesét, mert halálosan megfenyegettek egy oknyomozó újságírót, aki az egyetem doktori iskolájában zajló sorozatos plágiumokról írt.
Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.
Az olaszok valamivel több mint fele támogatja az országot februártól vezető Mario Draghit, akitől száz nappal az új kormány megalakulása után továbbra is a járványhelyzet és a gazdasági válság kezelését várják - derült ki egy hétfői felmérésből.
Nem jutottak döntőbe a magyarok férfi légpisztolyban az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságon, így ebben a szakágban nem lesz magyar versenyző a tokiói ötkarikás játékokon.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon részben az energiaipari részvények drágulására, amit a kőolaj árának az emelkedése váltott ki.
Az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik a Ryanair járatának hétvégi minszki földre kényszerítését és a gépen utazó, őrizetbe vett újságíró szabadon bocsátására szólítottak fel.
Még a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei - mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter.
Álló autónak ütközött és meghalt egy motoros Hajdúszoboszlón hétfőn kora délután - közölte a rendőrség a honlapján.
Dénes Eszter döntőbe jutott női légpuskában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságon, és a délutáni fináléban az érem mellett az ötkarikás indulási jogért is lőhet.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Megkezdte a jegyeladást hétfőn a ToMontenegro elnevezésű új montenegrói légitársaság, amelynek repülőgépei június 10-től közlekednek - közölte a podgoricai sajtó.